Magyar Péter találkozott a lebombázott kijevi gyermekkórház igazgatójával
További Külföld cikkek
- Meghalt egy török légitársaság pilótája az Egyesült Államok felett, kényszerleszállást hajtottak végre
- „Gyilkosok” és „diktátorok” közé sorolta Orbán Viktort az Egyesült Államok alelnöke
- Lövések dördültek el egy svédországi bevásárlóközpontban
- Kemény összecsapást hozott Orbán Viktor strasbourgi beszéde, de ki nyerte a csatát?
- Tampa polgármestere: aki a Milton hurrikán útjába kerül, az „meg fog halni”
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke élőben jelentkezett be Facebook-oldalán a Kijevben lebombázott gyermekotthon mellől csütörtökön, ahova adományokat szállítottak Magyarországról.
Az élő bejelentkezésben a kórház igazgatójával beszélgetett, aki elmondta, ez a legnagyobb gyerekkórház egész Nyugat-Európában. „A legbetegebb gyermekek érkeznek ide Ukrajnából, voltak köztük olyanok is, akiket a támadás alatt gyomorbetegséggel kezeltek” – mondta Volodimir Zsovnir, a kórház igazgatója. Hozzátette: vannak olyanok, akik több mint 1 éve vártak transzportációra.
„A támadásban 720 gyermeket ért csapás, ebből 300 ember sérült, négyen súlyosan” – mondta.
Egy orvos Nyugat-Ukrajnából érkezett, aki elvitte a gyerekeket egy óvóhelyre – ő életét vesztette, valamint még egy civil is elhunyt, aki itt parkolt
– mondta az igazgató, aki hangsúlyozta, gyermekáldozatok nincsenek.
Nem az első alkalom, hogy ez a kórház valamilyen rakétatámadást szenvedett, de ez a legsúlyosabb. „Most ez direkt ide volt célozva, valamint egy másik kórházra” – tette hozzá.
Az igazgató szerint a támadás a teljes infrastruktúrát megbénította, a csapás után rögtön elment az áram, az oxigénellátás is megállt. A gyermekeket evakuálták, és elkezdték javítani az épületet.
Hozzátette: öt osztály maradt, amelyek laborvizsgálatokra alkalmasak, ezek működőképesek, és ott jelenleg is dolgoznak.
Mit tud segíteni a kormány? Ezt az épületet semlegesítették, olyan állapotban van, hogy nem lehet újraépíteni, teljesen le kell bontani a fő- és egy technikai épületet, valamint egy harmadik is megsérült – az ablakok kitörtek
– mondta Volodimir Zsovnir, hozzátéve, hogy három helyre csaptak be rakéták.
„A legnagyobb sérülés az új szektort érte, amely egy új kórház, 2022-ben kezdett el működni, amikor már zajlott a háború”.
Az igazgató állítása szerint folyamatos kapcsolatban áll az egészségügyi miniszterrel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
„Nagyon betartjuk a szabályokat, több mint két éve tart a háború, de sosem gondoltuk volna, hogy egy gyermekkórház ellen indítanak merényletet” – az igazgató szerint ez nemcsak egy háborús bűn, hanem egy szörnyű dolog is egyben.
Volodimir Zsovnir elmondta, hogy a gyerekeket nem tudják gyógyítani az onkológián, elvitték őket egy másik kórházba, további ápolást ott kapnak. Magyar Péter hozzátette, hogy a Semmelweis Egyetem felajánlotta a segítségét, amiről tudnak Ukrajnában.
Rengeteg magyar programról tudunk, amelyben civil emberek segítenek
– mondta az igazgató, majd hozzátette, „nagyon köszönöm a segítséget, és remélem, hogy Magyarország érti, hogy Ukrajna veszélyben van”.
„Mit szeretne Ukrajna? Békét és barátokat, mert barátok nélkül nem tudunk nyereséget szerezni és ellátni a békét” – fogalmazott Volodimir Zsovnir, aki megköszönte Magyar Péternek a látogatást és a rengeteg adományt, és úgy érzi, igaz barátok lettek.
Egy gyermekkórházat ért brutális rakétatámadás
Korábban beszámoltunk arról, hogy Ukrajna legnagyobb gyerekkórháza is azok között az épületek között volt, amelyek egy csaknem 40 rakétával végrehajtott brutális orosz támadás áldozatai lettek, és amelyekben az eddigi információk alapján 31 ember veszítette életét.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megtorlást ígért a kijevi Ohmatdit kórházat – az ország első számú gyermekonkológiai központját, amely kulcsszerepet tölt be az ország legbetegebb gyerekeinek ellátásában – ért közvetlen rakétatalálatért.
El kell számoltatni Oroszországot ezért a terrorcselekményért, Putyint pedig a csapások elrendeléséért. Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését kezdeményezi a polgári infrastruktúrát, köztük a gyermekkórházat ért orosz csapás miatt
– közölte az ukrán elnök az X-en.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.