Kiderült, miért húzódik még mindig Fegyir Sándor nagyköveti kinevezése
További Külföld cikkek
- Frankfurter Allgemeine Zeitung: A német nagykövet tiszteletlenül bánt a magyarokkal
- Az Interpol-főtitkár szerint veszélyesen nő a nemzetközi bűnbandák befolyása
- Rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet
- Republikánus szenátorok aggódnak a magyar demokrácia állapota miatt
- Izrael véglegesen eltörölheti a föld színéről legnagyobb ellenségét
2023 augusztusában Novák Katalin akkori köztársasági elnök aláírta az Ukrajna új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének, Fegyir Sándornak kinevezéséhez szükséges hozzájáruló határozatot, majd két héten belül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter le is zárta a folyamatot, viszont az ukránok részéről azóta sem történt előrelépés az ügyben. Januárban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy hamarosan pontot tesznek az ügy végére. Azóta több mint fél év telt el, az egész egy tapodtat sem mozdult előre, Kuleba pedig már nem is külügyminiszter.
A Kárpáti Igaz Szó megkereste Ukrajna külügyminisztériumát az üggyel kapcsolatban, hiszen olyan pletykák röppentek fel, hogy a kinevezést Kijevből direkt tartják vissza, mert nem mindenki érdekelt abba, hogy a magyar–ukrán diplomáciai viszonyok javuló pályára álljanak, márpedig Fegyir magyar származása miatt ez sokat lendítene az ügyön.
A diplomáciai gyakorlat szerint a nagykövetek jelölése és kinevezése hosszú eljárási folyamat. A külügyminisztérium mindaddig nyilvánosan nem kommentálja ezeket a folyamatokat, amíg a diplomata kinevezésére vonatkozó rendelet nem jelenik meg az Elnöki Hivatal hivatalos honlapján
– válaszolta hivatalosan az ukrán külügyminisztérium a portál megkeresésére.
Fegyirt majdnem mindenki támogatja
Zelenszkij 2022 júliusában, hét év szolgálat után hívta vissza Ljubov Nepopot Budapestről, akkor annyit közölt az Elnöki Hivatal, hogy nemsokára új diplomatát neveznek ki a feladat betöltésére. Azóta több mint két év telt el, de a budapesti ukrán nagyköveti cím még mindig gazdára vár. Nepop a háború kitörése után élesen bírálta Magyarországot, hogy nem nyújt kellő segítséget Ukrajnának. Ezzel szemben Fegyir korábbi nyilatkozatai szerint a magyarok
hosszú távon segítik az ukrán menekültek boldogulását, beilleszkedését, tanulmányaik folytatását stb. Magyarország az egyetlen ország, amely meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget az ukrán menekültek számára. Én bízom abban, hogy újra jó lesz a két ország kapcsolata, amiben mindkét fél érdekelt.
Nepop távozása óta Balog István helyettes ügyvivő látja el a nagyköveti teendőket. A kijevi magyar nagykövet, Heizer Antal öt hónap alatt eljutott a megbízóleve átvételétől a posztja elfoglalásáig Kijevben. Heizer egyszer találkozott élőben Fegyirrel, aki jó benyomást tett rá, „Facebook-bejegyzései alapján szimpatikus. Jól viszonyul Magyarországhoz, reméljük, ez érvényes lesz akkor is, ha majd Budapesten dolgozik” – nyilatkozta csaknem egy évvel ezelőtt.
Viktor Mikita, Kárpátalja leköszönő kormányzója is remek ötletnek tartja, hogy Fegyir képviselje Ukrajnát Budapesten. „A magam részéről helyesnek tartom, hogy magyar gyökerekkel rendelkező, magyarul is beszélő kárpátaljai képviselje Ukrajnát Budapesten. Ugyanakkor ez egy nagyon nehéz feladat, Magyarország talán a legnehezebb ország ebből a szempontból, mert ott is meg kell küzdeni az orosz befolyással, fel kell venni a harcot az orosz titkosszolgálatokkal” – mondta a kormányzó.