Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyecki régióban található Mamrivka települést – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A TASZSZ orosz katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán csapatok feladták állásaikat az ugyanebben a régióban található Krasznohorivkában. Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy hogy Szvatove és Kupjanszk irányában az orosz erők egyre jobban visszaszorítják az ukrán hadsereget, az Oszkil folyó bal partja mentén mélyen behatolva azok állásaiba.
A hétfői hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről. Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig háromban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 240.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között 11 lőszerraktárt, egy harckocsit, kilenc páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és három vontatott tarackot, két francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, valamint 45 drónt. Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betörő ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között két harckocsit és 11 páncélozott harcjárművet veszítettek.
A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 400 embert, 89 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító járművet, 635 páncélozott harcjárművet, 371 gépkocsit, 85 tüzérségi löveget és 24 sorozatvetőt veszített.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást – írja az MTI.
Kárpátalja volt kormányzója, Viktor Mikita is azok között a tisztviselők között van, akiket az ukrán kormány őrségváltása során „előléptettek”.
Vasárnap Volodimir Zelenszkij államfő az elnöki hivatal helyettes vezetőjének pozícióját bízta rá, feladata a megyék felügyelete lesz.
A kárpátaljai vezető arról számolt be, hogy fő feladata a megyék katonai közigazgatásának hatékony munkájának biztosítása lesz, emellett a kommunikációt és a bizalmat is fejlesztenie kell a hatóságok, a helyi közösségek és a gazdasági szereplők között.
Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap – adta hírül az MTI.
Salvini hangoztatta, reméli, hogy a Volodimir Zelenszkij által beharangozott béketervnek „konkrét következményei” lesznek.
A Liga vezetője a Comói-tónál, Cernobbióban rendezett Ambrosetti Fórum nemzetközi találkozó zárónapján reagált az ukrán elnök kijelentéseire. A találkozón szombaton részt vevő Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy novemberben béketervet mutat be Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris demokrata elnökjelöltnek.
Matteo Salvini azt mondta, személy szerint azt kívánja, hogy az amerikai választásokat Donald Trump nyerje meg, „mert úgy gondolom, hogy a republikánusok jobban képesek megoldani a nemzetközi válságokat”. Úgy vélte, Donald Trump győzelme „felgyorsíthatja a normalitás visszatérését Ukrajnában és a Közel-Keleten is”.
A Harkiv megyei Derhacsit támadták orosz katonák vasárnap késő délután.
Tűzharc alakult ki egy lakóövezetben, melyben egy 76 éves nő életét vesztette, legalább 10 ember pedig megsérült – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az ukrán vezetés azt fontolgatja, hogy a föld alá rejti az elektromos hálózatait és a fegyvergyártást, hogy az kevésbé legyen sérülékeny az orosz csapásokkal szemben – írja a Strana Nyikolaj Kolesznyik energiaügyi miniszterhelyettes bejelentése alapján.
A vezetékek föld alá való áthelyezése a védelem egyik lehetősége. Jelenleg számos technikai megoldást és az energetikai infrastruktúra létesítményeinek fizikai védelmére vonatkozó projektet dolgoztunk ki ezek biztosítására
– mondta a tisztviselő.
Az energiaszektor ilyen jellegű védelme mellett a fegyvergyártó létesítményeket is a föld alá szeretnék helyezni. „Ennek célja, hogy az ukrán katonák akkor is meg tudják védeni magukat, ha a szövetségeseink felől érkező szállítások késnek” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Olaszországban.
Teherán hivatalosan bejelentette, hogy ballisztikus rakétákat küldött az orosz hadseregnek, megerősítve a napokban keringő médiaértesüléseket.
Barterüzletet kell folytatnunk szükségleteink kielégítésére, beleértve a szója és a búza importját is. Az alku egyik része a rakéták, másik része pedig katonai drónok átadását jelenti Oroszországnak
– mondta Ahmad Bahshayesh Ardestani, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Arra a kérdésre, szigorodhatnak-e az Irán elleni szankciók, azt válaszolta, hogy „ennél már nem lehet rosszabb”.
„Rakétákat adunk a Hezbollahnak, a Hamásznak és a Hasd al-Sábinak is, akkor miért ne adhatnánk Oroszországnak?” – mondta a tisztviselő. Szerinte létszükségről van szó, ugyanis így kerülik meg a szankciókat, ráadásul a Nyugat Ukrajnának ugyanúgy ad fegyvereket, tehát nem érti, miért ne támogathatnák ők is szövetségesüket.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index folyamatosan frissülő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!