Ferenc pápa megérkezett Szingapúrba
Az egyházfő helyi idő szerda délután érkezett a délkelet-ázsiai városállamba Kelet-Timor fővárosából, Diliből, ahol a túlnyomórészt katolikus vallású lakosság csaknem fele, mintegy 600 ezer hívő előtt tartott szentbeszédet. Ferenc pápát a szingapúri repülőtéren Edwin Tong kulturális miniszter és egy csoport helyi gyerek fogadta, kezükben virággal.
A Vatikán tájékoztatása szerint a szerdai nap hátralévő részében az egyházfő csupán egy zártkörű találkozón vesz részt a városállam jezsuita papjainak közösségével.
Ferenc pápa a tervek szerint csütörtökön megbeszélést folytat Tharman Shanmugaratnam elnökkel, Lawrence Wong miniszterelnökkel és Li Hszien Lung egykori kormányfővel, valamint szentmisét tart a Nemzeti Stadionban, amelyen a Vatikán várakozásai szerint mintegy 55 ezer katolikus hívő vesz részt.
Ferenc pápa előtt utoljára 1986-ban járt katolikus egyházfő a hatmillió lakosú Szingapúrban, ahol a Vatikán adatai szerint mintegy 210 ezer katolikus él. II. János Pál akkor csupán egy rövid, mindössze öt órás látogatást tett az országban.
A pápa indonéziai, Pápua Új-Guinea-i, kelet-timori és szingapúri látogatását követően pénteken utazik vissza Rómába – írja az MTI.