Megszólalt Gál Kinga, a Patrióták alelnöke, támogatják Matteo Salvinit

2024.09.17. 18:17
A Patrióták Európárt európai parlamenti (EP-) frakciója támogatja és szolidaritásáról biztosítja Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettest, a Liga párt vezetőjét, korábbi belügyminisztert, akire szombaton a palermói ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte – jelentette ki kedden Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban.

Matteo Salvinire a palermói ügyészség emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt kérte hat év börtönbüntetés kiszabását. Gál Kinga, az Európai Parlament plenáris ülésének alkalmával tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „a napjainkban tapasztaltak arról győznek meg bennünket, hogy a világ a feje tetejére állt”. Azon schengeni tagállamokat, melyek az európai rendet védelmezik, megfenyegetik és szankcionálják – mondta.

Gál Kinga elfogadhatatlannak tartja, hogy azokat a döntéshozókat, akik védik saját hazájukat és állampolgáraikat, valamint Európa külső határait, börtönbüntetéssel fenyegessék. Hozzátette, a határvédelem kötelezettség, amelynek hiányában nem működtethető a schengeni rendszer.

A politikus emlékeztetett: először Magyarországot büntették egy soha nem látott bírság kiszabásával azért, mert külső határait és egyben az Európai Unió határait védte, valamint azért, mert nem engedte be az illegális migránsokat az országba.

Most – mint kiemelte – Matteo Salvinit fenyegetik hat év börtönbüntetéssel azért, mert ellenezte, hogy civil szervezetek jogellenesen hozzanak be illegális migránsokat Olaszországba. „Védeni kell a határokat, a civil szervezetek hajóinak működését pedig ellenőrizni és korlátozni kell” – fogalmazott az MTI tájékoztatása szerint. 

Gál Kinga arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament „hihetetlen és felháborító kérdésként” kezelte a Patrióták Európáért frakció azon kérését, hogy Matteo Salvini ügyét az EP plenáris ülésének napirendjére vegye. A kérését elutasították – jegyezte meg.

Ahelyett, hogy szankcionálják azokat az országokat és azokat a politikai vezetőket, akik a rend fenntartása mellett állnak ki, Brüsszelnek és az Európai Bizottságnak minden anyagi és elvi támogatást meg kellene adnia a határvédelemhez. Minden politikai erőt támogatnia kellene, amelyek országaik határait, egyben az európai állampolgárokat védik

– emelte ki, majd hozzátette: „Csak egyetlen módon tudunk visszatérni a józan ész politikájához, ha elvetjük a hibás migrációs paktumot, és kimondjuk, hogy elsődleges a külső határok védelme.”

Három évvel ezelőtt indult az eljárás

Az eljárás azért indult Salvini ellen, mert 2019-ben belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését Lampedusán, 147 emberrel a fedélzetén.

A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját. Végül a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és engedélyezte a partra szállást. 2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárásban, és egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak eljárást a volt belügyminiszterrel szemben.

Salvini, aki szombaton nem volt jelen a bírósági tárgyalóteremben, közösségi oldalán azt írta: büszke arra, hogy intézkedésével Olaszország határait védte, és szükség esetén újra ugyanúgy cselekedne. Ítélethirdetés az ügyben októberben várható.