További Külföld cikkek
- Dollármilliókba került Elon Musknak, hogy visszatérhessen egyik legnagyobb piacára
- Feloszlatta a parlamentet a japán miniszterelnök
- Félmeztelen nő kért segítséget a dunaszerdahelyi Lidlben
- Egytucatnyi állam beperelte a TikTokot a tinédzserek mentális egészségének „pusztítása” miatt
- Élesek, harsányak, személyeskedésektől sem mentesek a felszólalások Strasbourgban
„Volt egy olyan hírszerzési információ, hogy Irán szintén merényletet készített elő az Egyesült Államokban Donald Trump ellen, ami a legutóbbival együtt a harmadik kísérlet volt egy amerikai elnökjelölttel szemben” – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában.
Hozzátette, ennek egyfajta bosszúüzenete volt, hiszen Trump elnöksége alatt az Iszlám Forradalmi Gárda vezetőjét, Szulejmánit az ő parancsára likvidálták, amiről már akkor tudható volt, hogy iráni részről egyáltalán nem lesz bocsánatos bűn .
Kifejtette azt is, hogy mindez nagyon sok szempontból feladja a leckét a politikai éshírszerzési elemzőknek, kommunikációs szakembereknek, hogy mit tegyenek.
A kommunikációs szakembereknek egy kampányban úgy kell szerveznie a kommunikációt, hogy ez részvétet hozhat adott esetben a jelöltnek, amivel szemben a demokrata jelölt nem tud csípőből, azonnal válaszolni
– világít rá a szakértő.
Tarjányi Péter szerint valami nagyon megváltozott az Egyesült Államokban, ugyanis a belpolitikai küzdelmekben élesen odaszólnak egymásnak a jelöltek, illetve egy-egy államban nagyon kemény politikai kommunikációs csaták zajlanak. Elmondása szerint ez jellemző volt az Egyesült Államokra. „Tényleg azt lehet érezni, hogy tétje van ennek a mostani elnöki kampánynak” – emelte ki.
Kommunikációs háború zajlik az orosz–ukrán fronton
A szakértő arról is beszélt, hogy Ukrajna próbálja úgy beállítani, hogy a kurszki betörés sikeres volt, miközben az látható, hogy az összeütközés egyre élénkebbé válik, Oroszország szeretné az ott lévő ukrán erőket kiszorítani.
„Ebben a kommunikációs felütés az, hogy Kijev folyamatosan arról beszél, hogy sikeres volt a hadművelet, merthogy Donyeck térségéből átcsoportosításra kerültek az orosz erők, és Donyeckben több területen, Pokrvosz irányában lelassultak az orosz támadások, innentől kezdve pedig ez a hadművelet már önmagában sikeres volt, egyrészt azért, mert az átcsoportosítás erőátvonást kényszerített ki az oroszoktól, ami miatt lassultak a hadműveletek, másrészt az orosz társadalom értesült arról, hogy valójában Ukrajna már orosz területeket képes támadni” – fogalmazott Tarjányi Péter.
Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról, ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Frontvonal legújabb részét, ide kattintsanak: