Hiába akarják távol tartani a hatalomtól Orbán Viktor szövetségesét

Szeptember 29-én tartottak Ausztriában parlamenti választásokat, amit története során először a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyert meg. Annak ellenére, hogy kancellárjelöltjük, Herbert Kickl kormányzásra készült, az már a választás előtt biztos volt, hogy hiába fog rendelkezni a legnagyobb frakcióval (vagy ahogy Ausztriában hívják, parlamenti klub) a szélsőjobboldali párt, a kormány összetételéről nem Kickl, hanem az 1986 óta folyamatosan kormányzó jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) és kancellárjelöltjük, Karl Nehammer dönt.

Az ÖVP ugyanis megkerülhetetlen szereplője az osztrák politikának, a mostani választáson pedig ismét királycsináló szerepbe kerültek. Nehammer vezetésével pedig a párt előtt két út is állt, hogyan folytassák a kormányzást a választások után: a 2000-ben, valamint a 2017-ben már kipróbált – majd levitézlett – türkiz-fekete, azaz ÖVP–FPÖ-koalícióval maradna hatalomban, vagy 2016 után ismét visszahívná a kormányba a szocialistákat, az SPÖ-t és mellé egy kisebb pártot.

Október végén pedig már meg is kezdték a koalíciós tárgyalásokat az SPÖ-s Andreas Bablerrel, azonban mivel a balközép-jobbközép nagykoalíciónak mindössze egyfős többsége lett volna a 183 fős Nemzeti Tanácsban, ezért később meghívták a 18 képviselővel rendelkező liberális NEOS vezetőjét, Beate Meinl-Reisingert is a közös kormányzásról szóló tárgyalásokhoz.

Ugyan egy türkiz-vörös-rózsaszín koalícióban a pártoknak ideológiailag nagyobb árkokat kell áthidalniuk, mint ha az ÖVP az FPÖ-vel kezdett volna tárgyalásokba, de ennek ellenére sok komoly kérdésben sikerült viszonylag gyorsan megállapodni: a migráció elleni szigorúbb fellépés, a menekültek integrációja, a miniszteri és képviselői fizetések emelésének stopja, valamint biztonsági kérdések mellett például az egészségügy vagy az oktatás kapcsán – ha sajtóhírek szerint nem is mindig olyan simán, de – sikerült közös nevezőre jutni.

Ez pedig az, hogyan kezeljék a következő négy év költségvetésében lévő több milliárd eurós lyukat.

Azok a fránya anyagiak

Mivel mind a 2017 óta a szövetségi kormányból kimaradó SPÖ, valamint a szövetségi szinten a hatalomtól eddig mindig távol maradó NEOS is nagyon szeretne kormányozni, ezért túl nagy súrlódások nem voltak eddig a pártok tárgyalói között, annak ellenére, hogy Ausztriában eddig nem volt jellemző a hárompárti kormánykoalíció, ami egyébként már amiatt is nehezebb, mert két párt érdekei és érdekcsoportjai helyett hármat kellene összefésülni és kielégíteni.

Ez ugyan a pártokon belül – de leginkább az ÖVP-ben, valamint az SPÖ-ben – okozott apróbb elégedetlenségeket, de néhány, a sajtóban megszellőztetett konfliktuson kívül a koalíciós tárgyalásokat nem veszélyeztette – amennyiben felmerült egy ilyen ügy, mindhárom párt nem győzte azonnal leszögezni, hogy jó irányba haladnak a tárgyalások, és a választók épp a demokráciát látják működés közben.

Azonban a következő négy év költségvetésében található legalább 15 milliárd – egyes vélemények szerint 23 milliárd – eurónyi lyuk kifogott az eddig tárgyalókon, méghozzá annyira, hogy

A dátumot először december 12-ében, azaz most csütörtökben jelölték meg – elméletileg eddig kellene ha nem is részletesen, de nagy vonalakban megállapodnia a pártok tárgyalóinak, hogyan tömnék be a következő négy év költségvetésében lévő 15 milliárd eurós lyukat.

Ez pedig nem könnyű feladat, hiszen teljesen más álláspontokon vannak a pártok: a tárgyalások során más témákban eddig inkább engedékenyebb SPÖ és annak marxista szárnyához tartozó Andreas Babler nem enged, és mindenképpen a gazdagok adóterheinek az emelésével oldaná ezt meg, míg az ÖVP és a NEOS alapvetően a szövetségi állam kiadásainak a csökkentésével.

Babler a kampány során végig azt ígérte, hogy kormányon igazságosabb adópolitikát fognak bevezetni, valamint a már említett szivárogtatásban azt állították, hogy Ausztriában eddig a legtehetősebbek profitáltak a számukra kedvező adózásból – ahogy ők fogalmaztak, csak nagyon kevesen kaptak „adóajándékot” a szövetségi kormánytól. Emellett kisvárosi polgármesterként a kampány során a nép egyszerű gyermekeként ábrázolt, valamint osztályharcos

– ugyanakkor a vele konfliktusban álló bécsi pártelit ezt annyira nem sajnálná, számukra fontosabb, hogy kormányozhassanak.

Ezzel szemben az ÖVP és a NEOS hallani sem akar adóemelésről. A Bablerék által megszellőztetett ultimátum után Karl Nehammer nem győzte leszögezni közösségi oldalán, hogy ha az SPÖ szeretné, akkor igen hamar be tudják fejezni a koalíciós tárgyalásokat, így a gazdagok adóterheit vagy a vagyonadót a jelenlegi kancellár élből elutasítja – egyébként annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint azt Nehammer és Meinl-Reisinger is elismeri, hogy csupán kiadáscsökkentésből és megszorításokból valószínűleg nem lehetne betömni a költségvetésben lévő lyukat.

Mivel az álláspontok jelenleg távol állnak egymástól, ezért kezdeményezték, hogy a témát a legmagasabb, pártelnöki szinten tárgyalják meg egymás között, és még ezen a héten érjenek el előrelépést a kérdésben, máskülönben a koalíciós tárgyalások zátonyra futhatnak.

Nehammer és Babler számára is fontos, hogy megegyezzenek

A koalíciós tárgyalások sikeressége mind az ÖVP, mind az SPÖ elnökeinek fontos, mivel mindkettejük számára a komolyabb bécsi politikai jövőjük a tét.

Ez Babler számára egyértelműbb kockázat, hiszen a bécsi pártelit nem igazán kedveli, ha pedig az SPÖ kimaradna a kormányból, akkor Babler nemhogy a számára kinéző alkancellári posztját veszítheti el, hanem biztosan búcsúzhat pártelnöki pozíciójától.

Bablerhez képest Nehammer számára több lehetőség is van, ugyanakkor az FPÖ és elsősorban Kickl elutasítása miatt így is szűkek a lehetőségei.

Amennyiben a mostani koalíciós tárgyalások összeesnének, először megpróbálhatna más pártokkal is tárgyalni, ugyanakkor parlamenti többsége egy ÖVP–Neos–Zöldek-koalíciónak nem lenne, hacsak kívülről az SPÖ nem szavazná meg a kormányt, ez pedig nehéz kormányzást hozna – ráadásul Nehammer nem véletlen fordult a mostani tárgyalások során is először a NEOS-hoz, és nem az elmúlt években vele közösen kormányzó Zöldekhez mint juniorpartner.

Amennyiben ez nem jönne össze, akkor az ÖVP-nek további opcióként az FPÖ-vel való kormányzás maradna, azonban ebben az esetben Nehammer vélhetően búcsúzhatna kancellári posztjától, hiszen a jelenlegi kormányfő kizárt mindenféle együttműködést a szélsőjobboldali párt vezetőjével, Herbert Kickllel, aki eleve nem is lenne hajlandó odaadni a kancellári posztot a kevesebb mandátummal rendelkező jobbközép pártnak.

Ha pedig nem sikerülne megállapodni sehogy sem egy kormányban, akkor utolsó lehetősége Nehammernek az új parlamenti választás lenne, azonban ez csak még nehezebb helyzetbe hozná a jelenleg tárgyaló pártokat, hiszen a közvélemény-kutatások szerint az FPÖ a választás óta csak erősödött – ráadásul Stájerországban tartott tartományi választáson is győzött –, így ezen utóbbi forgatókönyvből Nehammer csak vesztesen tudna kijönni.

Véleményük szerint a szélsőjobboldali párttal eleve könnyebben tudtak volna megegyezni, hiszen gazdasági témákban jóval közelebb állnak egymáshoz, valamint azzal, hogy Nehammer már a startvonalnál kizárta az FPÖ-vel való koalíció lehetőségét, azzal az egész politikai rendszert kritizáló szélsőjobboldali pártot, valamint annak elnökét hozta erősebb helyzetbe, miközben beszűkítette saját és pártja mozgásterét a koalíciós tárgyalások során, ugyanis Babler és az SPÖ is tudja: vagy velük, vagy csak nagy nehézségek árán maradhatna Nehammerből kancellár.

Így Nehammer hiába mondta azt személyeskedve, hogy ha az SPÖ szeretné, akár be is fejezhetnék a tárgyalásokat, ha meg szeretné őrizni kancellári posztját, akkor valahogy meg kéne egyeznie a jelenlegi, gordiuszi csomónak tűnő konfliktusban.

(Borítókép: Andreas Babler és Karl Nehammer 2024. szeptember 26-án Bécsben. Fotó: Christian Bruna / Getty Images)