Több tízezer tüntetőt vártak Washingtonban Trump beiktatása miatt, csak a tizedük ment utcára

További Külföld cikkek
- Késelés volt Dublinban, egy ember meghalt
- Több tucat illegális bevándorló holttestére bukkantak líbiai tömegsírokban
- Halászhajó süllyedt el a dél-koreai partoknál, a 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést
- Így írja át Donald Trump az amerikai történelmet
- Először tölti be nő a lichtensteini miniszterelnöki szerepkört
Az „Emberek menetének” nevezett tiltakozó megmozdulásra eredetileg mintegy 50 ezer embert vártak, ehhez képest nagyjából 5 ezer tüntető gyűlt össze a 2017 óta minden évben megtartott tüntetésen. A felvonuláson többnyire nők vettek részt, akik a terhességmegszakítás szabadságát, a bevándorlási szabályok fenntartását és a demokrácia megőrzését követelték.
A BBC azt írja, a megmozdulást a szervezet honlapja szerint azzal a kifejezett céllal szervezték, hogy szembeszálljanak a „trumpizmussal”. A tüntetés egybeesik Trump hétfői, az eskütételét megelőző fővárosi látogatásával. Kisebb demonstrációkat egyébként tartottak Trump ellen New Yorkban és az ország másik felén, Seattle-ben is.
A szombati washingtoni menet nemcsak az előzetes várakozásokhoz képest, de minden eddigi felvonulásnál is kisebb létszámban zajlott.
A tüntetők három parkban gyűltek össze, mielőtt a Lincoln-emlékműhöz vonultak volna a nagygyűlésükre.
BREAKING: Thousands of people are marching in Washington D.C at the People’s March against Trump. They are chanting “we will not go back". pic.twitter.com/1BZW3xlVah
— Brian Krassenstein (@krassenstein) January 18, 2025
„Nincs Trump, nincs KKK”
A People's March első megmozdulása azután történt, hogy Trump 2016-ban legyőzte a demokrata elnökjelöltet, Hillary Clintont. A nők Trump első beiktatásának másnapján tiltakozásra szólítottak fel, akkor több százezren csatlakoztak hozzájuk, később a mozgalom az ország fővárosán túl is elterjedt: nők milliói vonultak fel a republikánus elnök ellen tiltakozva.
A washingtoni emlékműnél nemcsak demonstrálók, de Trump támogatóinak egy kisebb csoportja is megjelent a szokásos piros „Make America Great Again” (Tegyük újra naggyá Amerikát) feliratú sapkát viselve. A People's March egyik vezetője megafonnal a kezében kántálva közeledett feléjük, és azt kiabálta: „Nincs Trump, nincs KKK (Ku-Klux-Klan)!”
Az Emberek menete névre keresztelt tiltakozó akció a főváros három pontján kezdődött, a résztvevők pedig a Lincoln-emlékműhöz vonultak táblákkal és transzparensekkel.
A tüntetést komoly rendőrségi biztosítás mellett tartották meg, mert 8 évvel ezelőtt a Nők menete nevű, Donald Trump elleni tiltakozó megmozdulás erőszakossá fajult: a demonstrálók autókat gyújtottak fel és kirakatokat zúztak be. Akkor a rendőrök mintegy 200 embert vett őrizetbe.
(Borítókép: Tüntetők ezrei gyűlnek össze Washingtonban, hogy tiltakozzanak a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump ellen Washington D.C, az Amerikai Egyesült Államokban 2025. január 18-án. Fotó: Celal Gunes / Anadolu / Getty Images)