Életfogytiglan várt egy fiatal férfira, anyja egy szelfivel mentette meg az életét
Még 2017. szeptember 22-én tartóztatták le a 22 éves Christopher Precopiát, aki azért került a megyei börtönbe, mert megvádolták az exbarátnője kirablásával. A nő mellkasába ráadásul konzervnyitóval egy X-et vágtak. Bár a férfi állította már akkor is, hogy semmit sem tud az esetről, hamar első számú gyanúsítottá lépett elő. Az egyetemistát végül az anyja fotózás-mániája mentette meg a börtönévektől.
A Bors szúrta ki az egyetemista nem mindennapi történetét, akit az anyja mentett meg az életfogytiglani börtönbüntetéstől.
A rémálom azzal indult, hogy a fiatal férfi volt barátnőjéhez és annak több szomszédjához is betörtek egy éjjel, egy ismeretlen pedig bántalmazta a nőt, és egy X-et vágott a mellkasába. Amikor a rendőrség kihallgatta a lányt, elmondta, hogy volt barátján kívül nincsenek haragosai, és volt párjával is csak annyi a helyzet, hogy nem a legjobb viszonyban váltak el egymástól. Ezzel a megjegyzésével azonban – bár nem gondolta – több bűncselekmény gyanúját is a fiúra szabadította.
A fiúnak az ügy elején még biztos alibije sem volt a rablások időpontjára: a korábbi gyanúsított ugyanis az anyjával kettesben tartózkodott egy Austini hotelben, Texasban, a rablások pedig a szállodától félórás kocsiútra történtek. Egyikük sem tudta bizonyítani, hogy végig együtt voltak, míg az egyébként mániákus Facebook-posztoló nőnek eszébe nem jutott, hogy folyamatosan sztorikat és képeket osztott meg a kiruccanásról is. Mivel a képeket a Meta ellátja földrajzi és időpont-megjelöléssel is, így a bíróság végignézhette, hogy hol, mikor és mit csinált az anya-fia páros a szállodában, a rablások éjszakáján.
‘Selfie saved innocent man from 99-year prison sentence’https://t.co/kTNHuFGaGG
— Phil Mitchell:Specialist Working With Abused Males (@PhilMitchell83) April 26, 2024