Több mint száz pszichiáter szólította fel lemondásra Robert Ficót
További Külföld cikkek
-
Több mint száz halászt mentettek ki egy úszó jégtábláról
- Gránátot robbantottak egy franciaországi bárban, több vendégnek válságos az állapota
- Volodimir Zelenszkij világos kijelentést tett, Donald Trump nyomást gyakorolhat Magyarországra
- Magyarországon egyelőre nem jött be a boltbojkott, de a horvátoknál kiválóan működött
- Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője
Két szlovák pszichiáter, Jozef Hasto és Anton Heretik szerint a 2024. májusi merényletkísérletet követően Robert Fico szlovák kormányfő agresszivitása fokozódott, és egyre gyakoribb érzelmi kitörései már a közbeszédre is kihatnak − írta az Új Szó.
A szakértők aggodalmukat fejezték ki a demokrácia miatt, valamint azt is felvetették, hogy a kormányfő álhíreket és összeesküvés-elméleteket terjeszt. A Szlovákiai Pszichológusok Kamarája szintén nyílt levelet küldött Robert Ficónak, amelyben többek között az erőszak normalizálására figyelmeztetnek. Arra is kérték, hogy
vegye fontolóra a politikából való távozását.
A miniszterelnök Facebook-oldalán reagált a nyílt levélre, ahol azt írta, hogy mindkét pszichiáter tevékenységével összefüggésben tájékoztatni fogja az illetékes szakmai szövetséget. Úgy véli, a két szakember politikai célokra használta fel hivatását, durván visszaéltek pozícióikkal, ezáltal elvesztették tiszteletüket és megbecsülésüket az embereknél.
Önök, politikailag elkötelezett pszichiáterek és pszichológusok tájékoztatják a közvéleményt a lelkiállapotomról. Ez egy elcsépelt vicc – pont olyan, mint amilyennel Vladimír Meciar volt miniszterelnöknél is bepróbálkoztak. Külföldön is láthatjuk ugyanezt, amikor hasonló, aljas módszereket alkalmaznak sikeres politikusokkal szemben, akiket az önökhöz hasonló emberek képtelenek legyőzni demokratikus keretek között
– olvasható Fico válaszlevelében. A kormányfő a továbbiakban azt is megjegyzi, hogy a két pszichiáter elkötelezett egy „szlovákiai Majdan” mellett, azonban hangsúlyozza, hogy a kormány leváltásához demokratikus választásra van szükség, nem „áltudományos röpiratokra”.
A nyílt levelet 105 szakember írta alá, akik Fico szerint régóta ismertek a kormány ellenzőiként. A felsoroltakon kívül azzal vádolta őket bejegyzésében, hogy támogatták a „képviselők lejáratásának törvénytelen módszereit, úgymint a megfigyeléseket, a lehallgatásokat és a videófelvételek kiszivárogtatását”.