Már tizenegy halálos áldozata van Svédország történelmének legsúlyosabb iskolai lövöldözésének

További Külföld cikkek
- Késelés volt Dublinban, egy ember meghalt
- Több tucat illegális bevándorló holttestére bukkantak líbiai tömegsírokban
- Halászhajó süllyedt el a dél-koreai partoknál, a 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést
- Így írja át Donald Trump az amerikai történelmet
- Először tölti be nő a lichtensteini miniszterelnöki szerepkört
A helyi rendőség közölte, hogy lövöldözés volt kedden a svédországi Örebro egyik iskolájánál. Több embert is meglőttek, a sérülteket kórházba szállították, állapotuk egyelőre ismeretlen – írja a BBC.
A legfrissebb információk szerint szerda reggelre a korábbi tízről tizenegyre nőtt a halálos áldozatok száma, az elkövetővel együtt. A rendőrség szerint valószínűsíthető, hogy ez a szám még emelkedni fog, mivel többen megsérültek.
„A lövöldözés indítéka még mindig nem ismert, de minden arra utal, hogy az elkövető egyedül cselekedett, ideológiai indíték nélkül” – tették hozzá. A rendőrség már korábban közölte, hogy nem terrorcselekményként kezeli a történteket.
Az elkövető, aki a rendőrség korábbi közlése szerint öngyilkosságot kísérelt meg a helyszínen, szintén meghalt. A hatóságok egyelőre abból indulnak ki, hogy nem terrorista indíttatású cselekményről van szó, és a tettes egyedül cselekedett. Azt közölték, hogy az incidens kiterjedtsége miatt a nyomozók még nem tudnak pontosabb adatot adni az áldozatok számáról és az indítékról sem.
A lövöldözés egy Stockholmtól mintegy 200 kilométerre nyugatra fekvő településen történt, a Campus Risbergska nevű felnőtt oktatási központban, egy olyan területen, ahol a jelentések szerint több iskola található, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

Magányos elkövető végezhetett a diákokkal
A hatóságok a délutáni órákban arra kérték a lakosokat, hogy maradjanak távol az iskolától, és hangsúlyozták, hogy a veszély még nem múlt el. A sérültek állapotát jelenleg is felmérik. Az Aftonbladet svéd lap információi szerint a 35 éves elkövető automata fegyverrel lőtt, és a rendőrséggel is tűzharcba keveredett, azonban a hivatalos közlés szerint az incidensben rendőr nem sebesült meg. Az TT svéd hírügynökség úgy tudja, hogy az elkövető öngyilkosságot követett el a helyszínen.
A rendőrség sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a 35 éves fegyveres férfi egyedül követte el a merényletet.
A rendőrség arról is beszámolt, hogy a férfi a hatóságok előtt eddig ismeretlen személy, magányos elkövetőként gyilkolt a felnőttoktatási központban, amely az intézmény honlapja szerint 20 éven felülieknek kínál általános és középiskolai tanfolyamokat, továbbá svéd nyelvi kurzusokat bevándorlók számára, illetve szakképzéseket és egyéb programokat szellemi fogyatékkal élőknek.Őket a rendőrség biztonságos, zárt terembe vitte, és a rendőrségi akció végéig biztonságos helyre zárta. Egy helyi svéd lap azt írja, hogy a rendőrség telefonon utasította Örebro összes általános iskoláját, hogy kísérjék és zárják biztonságos helyre a diákokat.
Flera döda efter skolskjutningen i Örebro.#örebro #svpol pic.twitter.com/IeOOugWM2g
— Travis (@Ghostfriend01) February 4, 2025
A helyi mentőszolgálat szóvivője azt mondta, emberölési kísérlet miatt intézkedtek, a helyszínre a rendőrök mellett több mentőautó és mentőhelikopter is kivonult.
A gyilkos első lövéseiről felvétel is készült, egy erkélyen álló rögzítette a megrázó pillanatokat.
BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) February 4, 2025
Swedish police confirm at least 10 killed in a school shooting in Örebro.
A 35-year-man entered the school with an automatic weapon.
The Swedish Prime Minister will hold a press conference with more info in 30 minutes 🇸🇪 pic.twitter.com/iq6oTTFIBw
Jonas Claesson, az egészségügyi szolgáltatások regionális igazgatója arról tájékoztatott, hogy az öt sebesült közül négyen műtétet hajtottak végre, egyikőjük állapota súlyos. Több áldozatról azonban nem szólt.
A diákok az életükért szaladtak
Ingela Bäck Gustafsson, az intézmény rektora az SVT közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva elmondta, hogy éppen ebédszünetet tartott, amikor diákokat látott elrohanni, akik azt kiabálták, hogy el kell hagyni az épületet.
Amikor az iskolaudvaron voltam, egészen a közelből lövéseket hallottam. Az életünkért szaladtunk
– mondta.
Később a rendőrség és a mentőszolgálatok nagy erőkkel vonultak ki. A rendőrségi művelet idejére a diákokat és a tanszemélyzetet a környező iskolákban, illetve üzletekben helyezték el, a környék lakosait pedig felszólították, hogy tartsák magukat távol az iskolától.
„A mai támadás Svédország történelmének legsúlyosabb iskolai lövöldözése. Fájdalmas ez a nap egész Svédország számára” – jelentette ki Ulf Kristersson miniszterelnök az X-en, hozzátéve, hogy senkinek nem szabadna átélnie, hogy be van zárva egy osztályterembe, az életéért rettegve. De megszólalt XVI. Károly svéd király is, aki nyilatkozatában részvétét fejezte ki az áldozatok és a sérültek hozzátartozói felé.
Az utóbbi időben Svédországban naponta történnek robbantásos merényletek, és a nagy erőfeszítések ellenére sincs érzékelhető javulás, a svéd miniszterelnök „belföldi terrorizmusnak” nevezte a történteket, erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
(Borítókép: Nagyszabású rendőrségi művelet van folyamatban a svédországi Örebro egyik iskolájánál 2025. február 4-én. Fotó: Kicki Nilsson / Reuters)