A nyomozók szerint szándékos, iszlamista támadás volt a müncheni gázolás
Gabriele Tilmann, a szélsőséges, illetve terrorista indíttatású bűncselekményekben eljáró müncheni hivatal főügyésze a csütörtöki müncheni gázolással kapcsolatban elmondta, hogy óvakodna attól, hogy elsietve ítélje meg a helyzetet, de az eddig összegyűjtött információk alapján ki lehet jelenteni, hogy a gázolás hátterében iszlamista indíttatás állt – írja az MTI.
Hozzátette, hogy a 24 éves elkövető beismerte, hogy autójával szándékosan gyorsított fel, majd hajtott bele a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján részt vevők csoportjába München belvárosában.
Tilmann elmondta, hogy a k ihallgatása alatt a támadó „vallási jellegű” indíttatásról beszélt, és a telefonján található adatok, illetve a közösségi médiában megjelentek alapján egyértelműen látható, hogy vallásos ember, és valószínűsíthető, hogy iszlamista nézeteket vall.
Rendőrök tanúvallomása szerint a támadó a gázolás elkövetésekor Allahu akbart kiáltott.
Annak jelét azonban egyelőre nem látják a hatóságok, hogy valamilyen ismert szélsőséges csoporttal vagy terrorszervezettel lett volna kapcsolata.
A rendőrség azt közölte, hogy legkevesebb 36 sérültje van a gázolásos támadásnak, de elképzelhető, hogy még további áldozatok jelentkeznek. Szemben a bajor belügyminiszter csütörtöki állításaival a német hatóságok pénteken világossá tették: az afgán állampolgárságú elkövető érvényes tartózkodási engedéllyel élt Németországban, és korábban nem indult vele szemben semmiféle bűnvádi eljárás.