Friedrich Merz megegyezett a Zöldekkel a kormánypárt fejlesztési csomagjáról
További Külföld cikkek
-
A gázai hatóságok szerint több mint 90 palesztin halt meg az utóbbi 48 órában
- Az unoka hamis bankjegyekre cserélte a nagymama pénzét, aki lebukott a boltban
- Hatalmas rendőri akció Németországban, lelőttek két embert
- Az amerikai alelnök a vatikáni államtitkárral tárgyalt a nemzetközi helyzetről
- Parlamenti képviselő és családja vesztette életét Boszniában, szörnyethaltak az autópályán
Friedrich Merz, a CDU elnöke megegyezett a Zöldekkel az alaptörvény módosításáról, melynek fontos részét képezi az adósságfék eltörlése. A megállapodás részleteit még nem hozták nyilvánosságra, ugyanis péntek délután a parlamenti frakciók rendkívüli üléseket tartanak − írta a Der Spiegel.
A CDU/CSU pártszövetség és az SPD reformcsomagja az infrastrukturális alapot addicionalitáshoz köti, amely azt jelenti, hogy nem finanszírozhatók belőle fogyasztási célú állami kiadások. Emellett ebből az alapból 100 milliárd eurót a Klíma- és Átalakítási Alapba irányítanak, valamint a megújuló energiaforrásokról szóló törvény által biztosított járulékot továbbra is a költségvetésből kell fizetni.
A Zöldek támogatására szükség volt a nagykoalíciónak, hogy a német parlamentben kétharmados többség jöjjön létre az alaptörvény módosításához. A megállapodás nehezen született meg, pedig a CDU/CSU frakció egyhangúlag elfogadta.
A törvényhozás március 5-én jelentette be, hogy feloldaná az alkotmányos adósságféket, és létrehozna egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alapot, valamint megerősítené az ország védelmi képességeit az amerikai külpolitikai irányváltás fényében.
A Zöldek nem adták könnyen szavazatukat, számos feltételt támasztottak jóváhagyásukért cserébe, többek között magasabb támogatást követeltek a klímavédelemre. Erre Friedrich Merz csütörtökön még 50 milliárd eurót ajánlott fel, amelyet végül a duplájára emeltek. A pártok megállapodtak abban is, hogy hárommilliárd euróval növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást.
A végső döntést március 18-án hozza meg a parlament alsóháza, amennyiben elfogadják a javaslatot, a felsőház kétharmados jóváhagyására is szükség lesz.