Korszakváltás Németországban, megvan az új német kormány

Négy heti intenzív koalíciós tárgyalás sikerült befejezni a pártoknak Németországban, így amennyiben a Bundestag megszavazza, majd leteszi esküjét, a jobbközép-kereszténydemokrata CDU-s Friedrich Merz személyében új kancellárja lesz Németországnak.

A leendő kancellár délután három órakor mutatta be a gyakran a CDU-val egy pártként emlegetett bajor CSU elnökével, Markus Söderrel, valamint az SPD társelnökével, egyben egyik főtárgyalójával, Lars Klingbeillel, a Németországban történelmileg nagykoalíciónak nevezett CDU/CSU–SPD-kormány 144 oldalas programját, amiben többek között adócsökkentést és az energiaárak csökkentését ígérték, miközben a szociális kiadásokat csökkentenék, de a minimálbért óránkénti 15 euróra növelnék. Továbbá az elmúlt évtizedek egyik legambiciózusabb haderőfejlesztését hajtanák végre.

Emellett ahogy Merz még kampánya során ígérte, a migráció ellen is szigorúbb fellépést ígér a kormányprogram. Többek között növelnék és hatékonyabban hajtanák végre a kitoloncolásokat, változtatnak a családegyesítési programon, valamint a menekülteknek szánt szövetségi szociális programokat is eltörölnék.

Az már biztos, hogy Merz-kormánynak 16 minisztere lesz, aminek elosztásáról is döntöttek a pártok: a CDU-nak 6 – köztük a külügy –, a CSU-nak 3 – köztük a belügy –, míg az SPD-nek 7 minisztere lesz, akik közül egy az alkancellári posztot is betölti – ez valószínűleg a társelnök Lars Klingbeil lesz, aki emellett a pénzügyminisztérium élére is kerülhet. 

A CDU egy pártkongresszuson, a CSU egy elnökségi ülésen, míg az SPD egy, a párttagok számára nyitott online szavazáson kér zöld utat az új kormánynak, mielőtt még a Bundestag szavazna róla – a CSU számításai szerint leghamarabb május elején lehet Németországnak új kancellárja.

Új geopolitikai helyzet, régi német politika

Az már a február 23-i előrehozott választás eredménye után egyértelmű volt, hogy amennyiben Merz kancellár szeretne lenni, akkor csak két opció áll rendelkezésére. Miután a választásokon a második helyet megszerző, szélsőjobboldali Alternative für Deutschlanddal (AfD) szemben már a választások előtt jóval leszögezte, hogy nem bontja le a velük szemben felhúzott, a német politikában tűzfalnak nevezett politikai karantént, így csak az uniópártok és az SPD közötti nagykoalíció, vagy pedig e két párt – gyakorlatban három, mivel a CSU is egy külön párt – mellé beveszik még az ökobaloldali Zöldeket.

Mivel utóbbiról a CSU elnöke, egyben Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder hallani sem akart, így Merznek csak a választók számára kissé keserű szájízű, Olaf Scholz-mentesített szociáldemokraták maradtak mint potenciális koalíciós partner – ezt pedig az SPD két főtárgyalója, Lars Klingbeil és Saska Esken ki is használta az egyeztetések során.

Mivel már az Olaf Scholz vezette kormány vesztét is részben a pénz hiánya, tehát az alkotmányban rögzített adósságfék okozta – miután a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen felfüggesztett adósságféket ismét bevezették, az SPD, a Zöldek és a most parlamentből kieső liberális FDP nem tudott megegyezni, melyik párt programjára költsenek, és melyikére nem –, Merz még a hivatalba lépése előtt, valamint a koalíciós tárgyalások lényegi megkezdését megelőzően megegyezett az SPD-vel és a Zöldekkel, hogy kreatívan megkerülik azt:

A Donald Trump visszatérésével megváltozó transzatlanti kapcsolatok, valamint a diplomácia és a világkereskedelem megváltoztatására tett erőfeszítései miatt ugyanakkor Merznek sok lehetősége nem volt: már a választás estéjén elmondta, túl sok ideje nincs Németországnak, hogy reagáljon a Trump miatt megváltozott világra – ebben az új világban pedig Németországnak is többet kell költenie saját védelmére.

Az adósságféket ugyanakkor nem kizárólag a védelemre szánt pénzek kapcsán függesztették fel, hanem egy 500 milliárd eurós csomagot is kivontak annak hatálya alól, amit leginkább infrastruktúra-fejlesztésekre költenek, de abból a Zöldek szavazataiért cserébe 100 milliárdot klímacélokra, a tartományok miniszterelnökeinek támogatásáért cserébe pedig 100 milliárdot közvetlenül a tartományok támogatására fordítanak.

Ráadásul a koalíciós tárgyalások sem elsősorban Merz tervei szerint alakultak: mivel az SPD-nél tudták, hogy egyetlen opcióként csak a nagykoalíció jöhet szóba, ezt ki is használták a tárgyalás során, ahol egyenrangúként, nem pedig leendő juniorpartnerként vettek részt, és több kérdésben is Merz kampányígéreteivel ha nem is ellentétes, de annak ellentmondó álláspontot fogadtak el.

Ugyanakkor ha már Merznek a fiskális konzervatív programját nem sikerült teljesíteni, legalább a másik fő ígéretében, a migráció elleni keményebb fellépésben tud felmutatni győzelmeket, ugyanis végül abban felé billent a mérleg az SPD-vel szemben.

Emiatt – sajtóhírek szerint – pártjában és a CSU-ban is többen kritizálták Merzet, ráadásul a CDU-n belül a párt jobbszárnyán található Merz ezzel épp annak az Angela Merkelnek a politikáját követte, akinek a politikáját meghaladva ki akarta javítani a Bundesmutti vélt vagy valós politikai hibáit.

Még el sem kezdődtek, már véget értek Merz mézeshetei

Az már nagyjából 2022-től biztos volt, hogy Olaf Scholzból nem lesz Angela Merkel és egy külön korszak, így a következő Bundestag-választás után a közlekedésilámpa-koalíció kaotikus működésétől elbúcsúzva a változásra szavaznak majd, így legnagyobb pártként az uniópártok kancellárjelöltje alakíthat majd kormányt.

Ennek megfelelően a CDU/CSU meg is nyerte a választásokat, ugyanakkor jóval szűkebb előnnyel, mint arra a pártnál számítottak és azt szerették volna: Merz vezényletével országosan nem ugrották meg a 30 százalékot.

Választások után általában megfigyelhető a győzteshez való húzás folyamata, azaz a választók egy jelentős része a választás győztesét fogja támogatni azt követően, így a győztes párt támogatottsága nő a közvélemény-kutatásokban.

Az április elején nyilvánosságra hozott Forsa és a GMS kutatásai hibahatáron belül egy százalékpontos előnyt mérnek az uniópártok javára (előbbi 26, utóbbi 25 százalékpontra méri Merzéket), ugyanakkor az INSA mérése szerint a CDU/CSU és az AfD is 24,5 százalékponton áll, míg az IPSOS szerint már 1 százalékponttal az AfD vezet – azaz az uniópártok a 28,5 százalékos eredményükből még kormányra kerülésük előtt (!) elvesztettek 4 százalékpontot.

Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy leendő kormányának programja ellentmondásban van kampányígéreteivel, így az AfD sikeresen kritizálta Merzet és az uniópártokat, amivel a párt jobboldalát – ami az osztrák ÖVP-hez hasonlóan lebontaná a szélsőjobboldallal szembeni tűzfalat – sikeresen elhódíthatta az egyébként konzervatív Merztől.

Így a leendő kancellár nehéz helyzetben veszi majd át a kormányrudat az ügyvivő Olaf Scholztól, és ellentétben négy éve Scholzcal, most nem várja egy számokban is érezhető optimista várakozás a német választók részéről.

(Borítókép: Friedrich Merz 2025. március 3-án. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)