Lemondott Koszovó miniszterelnöke

Néhány órával azelőtt, hogy letette volna a Koszovói Közgyűlés tagsági esküjét, lemondott miniszterelnöki posztjáról Albin Kurti. A döntését levélben küldte át a titkárságnak – írja a Magyar Szó.
A koszovói törvények értelmében azoknak, akik képviselői mandátumot szereztek, de egyúttal a koszovói kormány részei, azaz valamilyen végrehajtó funkciójuk van (miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes, miniszter vagy miniszterhelyettes) le kell mondaniuk a végrehajtói funkciójukról.
Március 23. óta, amikor letelt a kormányunk négyéves mandátuma, a kormány ügyvezetői/lemondott kormányként működik. Összhangban az alkotmánnyal és az érvényes törvényekkel, a 2025. március 25-én adott és elfogadott nyilatkozatommal, valamint az aznap tett nyilvános állásfoglalásommal, gyakorlatilag benyújtottam a lemondásomat a kormánnyal együtt. A Koszovó Köztársaság kilencedik képviselőházának képviselőjeként teendő eskü érdekében ezúton hivatalosan is benyújtom lemondásomat a végrehajtó tisztségről, azzal, hogy a lemondás a fenti dátummal hatályos, összhangban az alkotmánnyal és az érvényes törvényekkel
– idézi a lap Kurti lemondólevelét.
A koszovói miniszterelnök február 10-én jelentette be, hogy az Önrendelkezés nevű pártja megnyerte a választásokat. Azonban egyedül nem tud kormányt alakítani. A miniszterelnöki pozíciót 2021-óta töltötte be.
(Borítókép: Albin Kurti koszovói miniszterelnök 2022. május 4-én Berlinben, Németországban. Fotó: Omer Messinger / Getty Images)