Egy súlyos veszélyre figyelmeztette Benjamin Netanjahu a francia elnököt

Marton Máté
2025.04.16. 13:27
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kedden azt mondta Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy ha Franciaország elismeri Palesztina függetlenségét, azzal a Hamász és Irán győzne.

Egy Macronnal folytatott keddi telefonbeszélgetéskor Netanjahu heves ellenállását fejezte ki egy palesztin állam létrehozása ellen, és azt mondta, hogy ez egy hatalmas jutalom lenne a terrorizmus számára. Az izraeli vezető szerint az izraeli városoktól néhány percre létesített palesztin állam „az iráni terrorizmus fellegvárává válna” – írja a Politico

Az izraeli kormányfő heves tiltakozása azután történt, hogy múlt hét szerdán Emmanuel Macron elnök bejelentette, hogy az elkövetkezendő hónapokban Franciaország elismerheti a közel-keleti palesztin állam függetlenségét. Emmanuel Macront sokan vádolták azzal, hogy csak és kizárólag azért tenné ezt meg, mert a jelenlegi közhangulatban a Palesztina-pártiság a divatos. Erre az államfő azt mondta, hogy nem azért teszi, hogy kedveljék, hanem mert így lesz igazságos a két nép konfliktusának rendezése.

Izrael 2023 októbere óta ismét háborúzik a Hamász ellen Gázában, miután a területet diktatórikus eszközökkel irányító csoport erőszakos támadást hajtott végre izraeli földön, és túszokat ejtett. Az izraeli hadsereg állítólag több mint 50 ezer embert ölt meg megtorló támadásaikor, ami miatt több ország is népirtással vádolta meg Netanjahu rendszerét. Jelenleg Izrael ellenőrzése alatt áll Gáza körülbelül egyharmada, a tűzszüneti tárgyalások hol elakadnak, hol újraindulnak.