Kína írhatja az új világrend játékszabályait

Nagyon úgy tűnik, hogy Kína jövőjéről még a szakértők is hajlamosak kizárólag túlzásokba esve nyilatkozni. Hosszú ideig a világ – ma már – második legnépesebb országa az Egyesült Államok direkt kihívójaként szerepelt a szaksajtóban, az utóbbi időben azonban azt láthatjuk, hogy a címsorok szerint Kína komoly bajban van. Demográfiai problémák, gyengélkedő gazdaság, beszakadó ingatlanpiac. Igen, Kína valóban a végletek országa, amelyről láthatóan mindenki csupán végletekben hajlandó beszélni.

Az amerikai közvélemény és szakértői körök Kínáról alkotott képe drámai változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Sokáig úgy tűnt, hogy Kína feltartóztathatatlanul halad a világgazdasági és geopolitikai vezető szerep felé. Lenyűgöző ütemű gazdasági fejlődése, a globális kereskedelemben betöltött egyre meghatározóbb szerepe, valamint ambiciózus külpolitikai lépései sokakat arra a következtetésre juttattak, hogy idővel kiszoríthatja a bizonytalanná vált és belső feszültségekkel küszködő Egyesült Államokat a világ vezető hatalmi pozíciójából. A 2008-as pénzügyi válság után, illetve a koronavírus-járvány tetőpontján ez a narratíva különösen megerősödött – közölte a Foreign Affairs hasábjain Kurt M. Campbell, a Biden-adminisztráció külügyi miniszterhelyettese és Rush Doshi, a Georgetown University docense. 

A lendület azonban megtört. Kína a szigorú járványkezelési politikák feloldását követően sem tudta visszanyerni korábbi gazdasági dinamizmusát. Az ország előtt egyre komolyabb strukturális nehézségek tornyosulnak: elöregedő népesség, történelmi léptékű ifjúsági munkanélküliség és elhúzódó gazdasági pangás. Eközben az Egyesült Államok újra megerősítette globális pozícióját. Szövetségi rendszere stabilabbá vált, technológiai téren – különösen a mesterséges intelligencia és más innovatív szektorok terén – látványos előrelépéseket ért el, miközben gazdasági mutatói is kedvezően alakultak. 

Egy nagyhatalomnak valóban nagynak is kell lennie

A történelemben több alkalommal is előfordult, hogy kisebb államok – elsőként alkalmazva új technológiákat vagy kihasználva a nagyhatalmak figyelmetlenségét – jelentős geopolitikai súlyra tettek szert. Az ipari forradalom kezdetén az Egyesült Királyság úttörő szerepe lehetővé tette számára, hogy globális vezető pozícióba kerüljön, ám e korai előny nem bizonyult tartósnak. A 19. század végére az Egyesült Államok és Németország gazdasága – a brit ipari modellek átvétele és saját belső adottságaik kiaknázása révén – lényegesen hatékonyabb lett.

A brit gazdaság globális részesedése fokozatosan csökkent, miközben vetélytársai növekvő belső piacaikra, bőséges természeti és humán erőforrásaikra támaszkodva kiszorították az Egyesült Királyságot a vezető iparágakból. Ez a gazdasági háttér előnyt biztosított számukra katonai és technológiai téren is, hozzájárulva a brit ipari bázis fokozatos leépüléséhez és geopolitikai súlyának csökkenéséhez. Bár brit stratégák időben felismerték a fenyegetést, és szorgalmazták a birodalmi integráció elmélyítését, az ezekhez kapcsolódó kezdeményezések késlekedtek, és következetlenségük miatt nem jártak eredménnyel.

Az első világháború idején az Egyesült Királyság szerencséjére már egy olyan szövetségesre támaszkodhatott, amely rendelkezett a döntő fontosságú ipari és stratégiai kapacitásokkal. A korszak vezetői – ideértve a tengelyhatalmakat is – tisztában voltak az amerikai termelési fölény jelentőségével. Napjainkban ez a strukturális erőfölény egyre inkább Kína kezében összpontosul. Az Egyesült Államok számára ezért kulcsfontosságú, hogy időben felismerje ezen dinamika hosszú távú következményeit, és képes legyen szövetségi hálózatát olyan formában felhasználni, amely versenyképes alternatívát jelenthet a változó világrendben.

Az Egyesült Államok Kínáról alkotott képe az elmúlt évtizedekben jelentős fordulatot vett: a korábban megállíthatatlannak tűnő kínai felemelkedés – gyors gazdasági növekedéssel, külkereskedelmi dominanciával és ambiciózus geopolitikai célokkal – sokáig azt a benyomást keltette, hogy az ázsiai ország idővel kiszoríthatja az instabilnak tűnő Amerikát a világhatalmi pozícióból. A 2008-as pénzügyi válság és a Covid-járvány idején ez a várakozás felerősödött, ám néhány évvel később Kína lendülete megtört. A gazdaság megrekedt, a demográfiai mutatók romlottak, a fiatalok munkanélkülisége drámai méreteket öltött. Ezzel szemben az Egyesült Államok megerősítette szövetségi kapcsolatait, technológiai áttöréseket ért el – különösen a mesterséges intelligencia terén –, miközben gazdasági mutatói is kedvezően alakultak, alacsony munkanélküliséggel és szárnyaló tőzsdékkel – írja „A Nyugat alulbecsüli Kínát” című írásában Fedor Butochnikow a Medium hasábjain. 

Legközelebb már Kína diktálja a szabályokat

Szakértők most már arra hívják fel a figyelmet, hogy a globális vállalatvezetők sok iparágban várnak vele, hogy kínai termékeket lássanak a saját piacukon, ugyanis nem veszik komolyan az ország képességeit. A vámok, a geopolitika és Kína globális terjeszkedésének változó megközelítése azonban azt jelenti, hogy a „kiváró stratégiát” alkalmazó vállalatok gyakran utolsóként ismerik fel a lehetőségeket. Mire bevezetik ezeket a termékeket a saját piacukra, sokan már világszerte sikeresek lesznek. A BYD jó példa erre: A legtöbb amerikai még soha nem hallott a vállalatról, pedig számos globális piacon a legnépszerűbb elektromosjármű-gyártó.

Campbell és Doshi szerint amennyiben az Egyesült Államok nem törekszik arányos együttműködésen alapuló kapcsolatokra más országokkal, vagy visszavonul a nyugati féltekére, miközben felbontja szövetségi rendszereit, úgy a következő évszázad geopolitikai versenyét Kína nyerheti meg. Egy olyan többpólusú világ alakulhat ki, melyben Kína lesz a legerősebb szereplő – bizonyos területeken mindegyik más nagyhatalmat túlszárnyalva. Ennek következményeként ő diktálhatja a játékszabályokat.

(Borítókép: A Nép Nagy Csarnoka 2014. március 4-én Pekingben, Kínában. Fotó: Feng Li / Getty Images)