Diákok és újságírók állnak bíróság elé az isztambuli tüntetések miatt

2025.04.18. 20:26
189 vádlott állt bíróság elé pénteken Törökországban, az isztambuli polgármester letartóztatása miatt kitört tüntetéseken való részvétel miatt. A vádlottak jelentős részben diákok, de vannak köztük újságírók is. Az ügyvédek a vádlottak felmentését kérték.

Több tucat ember, köztük újságírók jelentek meg pénteken egy isztambuli bíróság előtt, akiket azzal vádolnak, hogy tiltott tüntetéseken vettek részt, és nem engedelmeskedtek a rendőrség felszólításának, hogy oszoljanak a kormányellenes tüntetéseken, amelyek a város ellenzéki polgármesterének, Ekrem Imamoglunak a bebörtönzése miatt törtek ki – írja az AP hírügynökség.

Imamoglut, akit Recep Tayyip Erdogan elnök legfőbb kihívójának tartanak, március 19-én tartóztatták le, majd napokkal később korrupció vádjával bebörtönözték.

Összesen 189 vádlott, többségükben egyetemi hallgatók kezdték meg a védekezést a tiltott tüntetéseken való részvétel és a feloszlatásra vonatkozó felszólítás be nem tartása vádjával. Néhányukat még fegyverviseléssel is megvádolták.

Szintén bíróság elé került négy fotóriporter és három riporter, akik a tüntetésekről tudósítottak. A bíróság azonban pénteken úgy döntött, hogy ügyüket elkülöníti a fő tárgyalásról. A vádlottak aközé a 2 ezer ember közé tartoznak, akiket azért vettek őrizetbe, mert részt vettek az ország több mint egy évtizede nem látott nagyságú tömegtüntetésén.

A nyitó tárgyaláson az ügyvédek egységesen a 189 vádlott felmentését követelték.

Köztük volt Derin Doga Kus, egy 23 éves isztambuli egyetemista, akit március 24-én vettek őrizetbe otthonából, majd több tucat más diákkal együtt múlt héten engedték ki a börtönből.

Tizennyolc napot töltöttem a Silivri börtönben, és ma egy hete engedtek ki. Mindannyian lemaradtunk a vizsgáinkról. Néhányan elvesztették a munkájukat. Ez nem egy törvényes eljárás. Ez egy olyan folyamat, ahol a törvényt lábbal tiporják

– mondta Dogakus.

Avni Gundogan, egy másik vádlott édesapja is a bíróság épülete előtt összegyűlt több száz ember között volt, akik a diákok támogatására gyűltek össze.

„Demokratikus, békés és törvényes tevékenységet folytattak. Éltek alkotmányos jogaikkal, és a jogaikat megsértették” – mondta Gundogan, hozzátév „felmentő ítéletet követelünk gyermekeink számára”.