Ecuadorban merénylettől tartanak, a legmagasabb szintű készültségben van az ország
Az ecuadori elnökválasztás második fordulóját múlt vasárnap tartották. Az 55,9 százalékos szavazataránnyal győztes Daniel Noboát fő riválisa, a 44,1 százalékot elérő Luisa González azzal vádolja, hogy választási csalást követett el.
Kiszivárgott, és a közösségi médiába került az országban egy olyan katonai hírszerzési jelentés, amely szerint Mexikóból és más országokból Ecuadorba bejutó „gyilkosok, terrortámadást terveznek az elnök ellen″.
Noboát 2023 októberében választották először elnökké, miután elődje, Guillermo Lasso mindössze kétévnyi hivatalban töltött idő után feloszlatta a parlamentet. A mostani szavazáson teljes ciklusú elnököt választottak. Noboa korábbi győzelme csak Lasso hivatali idejének hátralévő idejére szólt.
Az elnök már az előző ciklusban is hirdetett ki szükségállapotot a bűnbandák garázdálkodása miatt – írja az MTI.