Visszatért a Földre az Egyesült Államok legidősebb szolgálatban lévő űrhajósa
Dan Pettit és orosz társai, Alekszej Ovcsinyin és Ivan Vagner a Szojuz MS-26 űrkapszulában értek haza vasárnap reggel. A BBC beszámolója szerint 220 napot töltöttek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, s 3520 alkalommal keringtek a Föld körül. Dan Pettinek, aki mostanra összesen 590 napot töltött az űrben, ez volt a negyedik küldetése.
Az űrhajósnak és társainak most időt kell majd szánniuk a gravitációhoz való alkalmazkodásra. Míg Pettit a texasi Houstonba repül, addig Ovcsinyin és Vagner Oroszország fő űrkiképző bázisára.
Márciusban szintén visszatért két űrhajós a Nemzetközi Űrűllomásról, Butch Wilmore és Suni Willimas, akik a tervezett nyolc nap helyett összesen kilenc hónapot töltöttek az űrben. Műszaki probléma miatt kellett várniuk hazatérésükkel, s az március 18-ig elhúzódott.
Bár Wilmore és Williams – bevallásuk szerint – jól érezték magukat a Nemzetközi Űrállomáson (Williams úgy fogalmaz az űrről, mint a hely, ami őt „boldoggá teszi”), a szakértők szerint egy ilyen fiaskó komoly árat követel.
Még februárban Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk, a SpaceX vezetője közösen adott interjút a Foxnak az esettel kapcsolatban. Mindketten azt mondták, hogy a két kint rekedt asztronautát jóval korábban is vissza lehetett volna hozni, de politikai kérdést csináltak belőle a döntéshozók akkor. Míg Donald Trump Joe Bident kezdte hibáztatni, és azt mondta az asztronautákról, hogy „kint felejtették őket az űrben”, addig Musk szerint „politikai okokból hagyták odafent őket”.