Ferenc pápa erős háborúellenes üzenetet fogalmazott meg húsvéti beszédében

2025.04.20. 16:58
Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében elmondta, hogy semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, illetve a népek védelem iránti igénye nem válhat általános fegyverkezési versennyé.

A katolikus egyházfő, aki gyengélkedése ellenére nem mondott le arról, hogy személyesen jelen legyen húsvétvasárnap megünneplésén, alig egy hónapja tért vissza a Vatikánba harmincnyolc napi kórházi ápolás után.

Az ünnepi misét Angelo Comastri bíboros mutatta be a Szent Péter téren. A szertartás végén Ferenc pápa kerekesszékben megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján, és egy munkatársa, Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta húsvéti beszédét. Ebben reményre biztatott, és békét sürgetett a világban.

Nem sokkal később különleges autóján körbejárta a Szent Péter teret, ahol vatikáni források szerint legalább 35 ezren gyűltek össze, de a téren kívül levőkkel együtt több mint 50 ezren.

Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják.

Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a bevándorlók iránti megvetést. 

A pápa beszédében számba vette a világ háború sújtotta térségeit, és az első helyre a Szentföldet helyezte. Kifejezte együttérzését a palesztin és az izraeli néppel. Hangsúlyozta, hogy „ez a borzalmas konfliktus” továbbra is halált és pusztítást hoz, drámai és méltatlan humanitárius helyzetet teremt. Sürgette tűzszünet megkötését és betartását, a terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedését.

Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen Ukrajnában, és bátorítson minden felet az erőfeszítések folytatására egy igazságos és tartós béke érdekében.

Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol nincsen vallásszabadság, vagy ahol nincsen gondolat- és szólásszabadság és tisztelet mások véleménye iránt

– hangsúlyozta.

Felhívást intézett a politikai felelősökhöz: ne engedjenek a bezárkózást ösztönző félelmeknek, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokkal a fejlődést szolgálják. Ferenc pápa üzenete végén a jubileumi szentévre hivatkozva a háborús és politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta.