Késelés és lövöldözés történt Belgiumban, többen megsérültek
Négy ember megsebesült az antwerpeni központi pályaudvar előtti késelésben, egy ember pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett a brüsszeli északi pályaudvar közelében történt lövöldözésben – közölte kedden a VRT belga televízió internetes oldalán.
Az antwerpeni rendőrség jelentése szerint a hétfő esti késelés sérültjeinek egyike sincs kritikus állapotban. Kim Bastiaens, a rendőrség illetékese elmondta: verekedésről kaptak bejelentést, amiben négy ember szúrt sebeket szenvedett. A szemtanúk beszámolói szerint mintegy 80 ember vitatkozott az antwerpeni pályaudvar közelében található téren. Később egy férfi érkezett machetével, és többeket vállon, illetve lábukon sebesített meg, majd a kést a bokrok közé dobta és elszaladt.
A Koningin Astridplein, azaz az antwerpeni központi pályaudvar előtti tér nagy részét több órára lezárták. Hét embert előállítottak. Az eset körülményeiről egyelőre nem közöltek további részleteket, információk szerint azonban a vita kábítószerek miatt robbanhatott ki – írták.
A VRT internetes oldalán közölte azt is, hogy lövöldözés volt hétfő késő délután a brüsszeli Schaarbeek városrészben. A belga főváros északi pályaudvarának közelében történt fegyveres összetűzésben egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az eset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok.