Több száz kilométert utaztak Rómába, hogy Ferenc pápa megáldja a házasságukat

További Külföld cikkek
-
Szergej Lavrov: Nem fog működni a „tűzszünet és meglátjuk” megközelítés
- Nagy tervekkel indítaná el ciklusát az új román elnök, az ukrajnai békefenntartókról is szó esett
- Jogi fogságban a Telegram-vezér, Durov nem hagyhatja el Franciaországot
- Tragédia Pakisztánban, merényletet követtek el egy iskolabusz ellen
- XIV. Leó a segélyek azonnali beengedésére szólított fel a Gázai övezetben
„Azért jöttünk Rómába, hogy összeházasodjunk, és hogy a pápa áldását megkaphassuk. Most azonban szomorúan állunk itt a történtek miatt, mert a gondolattal kifejezetten Ferenc pápához fordultunk volna.”
Franca és Pietro Bergamóból érkeztek az olasz fővárosba, a Szent Péter-bazilika forgatagában elegyedünk szóba velük 2025. április 23-án, két nappal azután, hogy Ferenc pápa meghalt. A fiatal pár kék esernyő alatt igyekszik megvédeni magát a már nyári napsütéstől, a Piazza Pia információs pultjánál sorban állva. És abszolút azt érzem, hogy a mély szomorúság közepette is pozitív attitűddel várakoznak. Pietro hátizsákkal a hátán azt magyarázza, mindennel együtt abban hisznek, hogy „Ferenc pápa megvéd minket onnan fentről, és megáldja a házasságunkat”.
Rajtuk kívül rengetegen arra várnak, hogy Ferenc pápa ravatala előtt tisztelegjenek, olyannyira, hogy a kígyózó sorok kifejezés szinte már nem is elég erős. Sokan nyolc órája elkötelezetten talpalnak. Így tesz egy fekete esernyőt tartó asszony, aki rendkívüli embernek nevezi Ferenc pápát, és úgy véli, hogy hétfő óta azt a méretű tiszteletet és csodálatot láthatjuk, amelyet egyébként az egész világon élvezett az egyházfő.

Zsúfolásig telve
Megérkezés után egyből azt tapasztalom, hogy a tömeg miatt már a Szent Péter térre sem egyszerű bejutni, ahová a bejutást a helyi rendőrök korlátozzák. Előbb kerülő utakon, mintegy 15 perces sétával a Borgo Pióra terelnek, ahol újabb kordonok mentén őrzik a teret. Szerencsére jól jön az újságírói igazolvány, így amikor odalépek az egyik rendőrhöz, és felmutatom, nem is hagyja, hogy végére érjek a mondókámnak, egyből azt mondja: „Menjen!".
A vallásos emberek és a külföldi turisták mellett a világ minden tájáról érkeztek újságírók, kisebb és nagyobb tévéstábok számolnak be arról, hogy alig pár órája Ferenc pápa koporsóját ünnepélyes menetben szállították át a vatikáni hivatalos pápai rezidenciából, a Casa Santa Martából a Szent Péter-bazilikába, ahol három napon keresztül róhatják le kegyeletüket a hívők.
A Szent Péter tér impozáns oszlopcsarnoka alatt a 72 éves Paolo egy kis oltárt állított fel, friss virágokkal és gyertyákkal, tisztelete jeléül: „Hetente egyszer itt imádkozunk az apácákkal" – mondja.
Háromszor találkoztam a pápával Santa Martában, számomra egy olyan személy volt, akiben megbízhattam: szavai mindig tanulságul szolgáltak az életben, hiányozni fog.
– teszi hozzá.
Eközben a Vatikán körüli szabadtéri bárok és éttermek zsúfolásig telve vannak turistákkal. A fagylaltozók előtt szintén rengetegen várakoznak egy hűsítő gelatóért.
A Borgo Pióban lévő szakrális tárgyakat árusító üzletek szintén zsúfolásig megteltek emberekkel, akik különféle kegytárgyakat, egyebek mellett Ferenc pápa rózsafüzérét vásárolják, amelyről megtudjuk, hogy a legkeresettebbek között van (mintegy 10 euróért lehet megvásárolni). Három indiai származású apáca – Gismaria, Maria Patrizia és Fabiana – eredetileg útlevélújítás ügyében érkezett a nagykövetségre, a látogatás alatt pár percre megálltak, hogy ajándékot vásároljanak apácatársaiknak:
Többször találkoztunk a szentatyával, nehezen is tudunk most beszélni. Csodálatos ember volt.
Ami az utódot illeti, az apácák Matteo Zuppi bíboros beiktatásában reménykednek, de tudják, hogy „a választás Isten kezében van a Szentlélek közbenjárásával”.
A pápai koporsót a szombati temetésig lehet majd nyilvánosan megtekinteni. Az egyház vezetőjének halála után megkezdődött az előkészület az új pápa megválasztásának folyamatára is. A bíborosok hamarosan Rómába érkeznek, hogy részt vegyenek a konklávén, ahol megválasztják Ferenc pápa utódját. A világszerte mintegy 1,3 milliárd katolikus hívő kíséri most figyelemmel nemcsak a gyászszertartásokat, hanem az egyház jövőbeli irányának alakulását is.
(Borítókép: Szent Péter tér 2025. április 24-én. Fotó: Dzsubák Tamás / Index)