Svédország kifelé teljesen mást kommunikál, miközben mostohán bánik az ukrán menekültekkel

Svédország történelmileg Európa egyik legliberálisabb bevándorláspolitikáját képviselte, ám ez a politika jelentős változáson ment keresztül. Manapság a svéd kormány kifejezetten arra törekszik, hogy a lehető legszigorúbb bevándorlási és integrációs politikát folytassa. Az ukrán menekültek ezt a fordulatot a saját bőrükön tapasztalják.

Bár az Európai Unió Ideiglenes Védelemről szóló irányelve egységes minimumkövetelményeket határoz meg az ukrán menekültek ideiglenes tartózkodására és védelemére, a jogok és támogatások részletes szabályozása tagállami hatáskörben marad, így ezek gyakorlati érvényesülése eltérhet az egyes országokban. Míg a szomszédos Dániában és Norvégiában az ukránok ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a menekült státusszal rendelkezők, Svédország az ideiglenesség elvét olyan komolyan vette, hogy kezdetben kizárólag a menedékkérőknek járó minimum feltételeket biztosította a számukra. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy

Emellett alacsonyabb anyagi támogatást kaptak, mint más állampolgárságú menekültek, és korlátozottan fértek hozzá nyelvtanfolyamokhoz, valamint egyéb integrációs programokhoz. A helyzet súlyosságát jól illusztrálja egy kortárs vicc: „Tudod miben különbözik egy Svédországban élő ukrán egy svéd hajléktalantól? A hajléktalan rendelkezik személyi azonosítóval és több joga van.”

Svédország 2024 novemberében enyhített az ukrán menekültekkel kapcsolatos politikáján. Az eddigi három év helyett mostantól egy év után bejegyzik őket a lakossági nyilvántartásba, ami gyorsabb hozzáférést biztosít számukra az integrációs programokhoz és a letelepedési támogatáshoz. Ugyanakkor, miközben könnyítettek bizonyos feltételeken, új korlátozásokat vezettek be más típusú pénzügyi támogatások, például a gyermekek után járó juttatások terén. Emellett az uniós irányelv alapján biztosított ideiglenes védelem időtartama nem számít bele az állandó letelepedéshez szükséges tartózkodási időbe, így hosszú távon nem ad valódi esélyt az ukránok számára, hogy Svédországban maradhassanak.

Kevesebb ukrán menekült érkezik, többen távoznak

A szigorúbb befogadási feltételek hatása világosan kirajzolódik a számokból. Az északi országok közül Svédország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet lakosságszám-arányosan: 2025 februárjáig 70 185 főt regisztráltak, ami a népesség mindössze 0,7 százaléka. Ezzel szemben Norvégiában 88 950 (1,6 százalék), míg Finnországban 77 620 (1,4 százalék) ukrán menekült talált menedéket – arányaiban több mint kétszer annyi, mint Svédországban. Ráadásul sokan nem is maradnak: míg Svédországból a menekültek egyharmada már továbbállt, Norvégiában és Finnországban ez az arány csupán 10 százalék körüli. Ezenkívül Svédországban az ukrán menekültek nagyobb mértékben gondoskodnak a saját megélhetésükről, mint a szomszédos országokban.

A svéd rendszer „sikeresnek” tűnhet azok szemében, akik a restriktív bevándorlási politikát támogatják: kevesebben érkeznek és a többségük önellátó. A kutatások azonban rámutatnak, hogy ez az önellátás gyakran kényszerből, nem választásból fakad – és sok esetben a feketegazdaságban történik.

A feketegazdaság csapdájában: kiszolgáltatottság és láthatatlanság

A NIBR és NordForsk kutatásai szerint az ukrán menekültek Svédországban jóval gyakrabban kerülnek kapcsolatba a be nem jelentett munka világával, mint más északi országokban élő sorstársaik. A válaszadók kétszer annyiszor számoltak be arról, hogy feketemunkát kínáltak nekik, vagy végeztek, mint a többi északi országban élők. A fekete munkavállalás nem önkéntes választás eredménye, a legális munkavállalás nehézségei és a gyenge szociális háló kényszeríti az ukránokat az informális gazdaságba.

Az ukrán menekültek Svédországban nagyobb arányban élnek szegénységben, mint a környező jóléti államokban. A válaszadók egynegyede küzd anyagi nehézségekkel: 20 százalékuk számára nehéz a megélhetés, míg 5 százalék saját bevallása szerint szegénységben él. Emellett rosszabb értékelést adnak a svéd befogadási rendszerről, a hatóságok működéséről és az elérhető közszolgáltatásokról, mint a szomszédos országokban védelmet kérő honfitársaik. Míg Finnországban, Dániában és Norvégiában csupán 6–7 százalékuk sajnálja, hogy oda menekült, Svédországban ez az arány már 17 százalék, ami arra utal, hogy sokan megbánták, hogy az egykor önmagát humanitárius nagyhatalomként pozícionáló országot választották.

Az alacsony összegű támogatások és minimális jogok nehézségeket és bizonytalanságot okoznak az ukrán menekültek számára. A jelenlegi gyakorlat hosszabb távon nemcsak a menekültek számára jelent kockázatot, hanem alááshatja a skandináv jóléti modell alapját is. Az informális gazdaság felé terelt ukrán menekültek jogfosztottsága és kiszolgáltatottsága párhuzamos társadalmak kialakulásához vezethet. A közvetett elrettentés stratégiája rövid távon csökkentheti az érkezők számát, ám hosszabb távon társadalmi és gazdasági feszültségeket gerjeszt.

Ukrajna fontos, az ukrán menekültek nem

Svédország külpolitikája és menekültügyi rendszere éles ellentétben áll egymással. Míg a svéd politikusok hivatalos nyilatkozataikban hangsúlyozzák az Ukrajnával való szolidaritásukat, az ukrán menekültek helyzetére kevés figyelem irányul. Elgondolkodtató, hogy a svédek körében mennyire kevéssé ismert, hogy hazájuk bánik legmostohábban az ukrán menekültekkel egész Európában. Ideje lenne, hogy Svédország nyílt társadalmi vitát folytassanak az ukránok befogadásáról, és felülvizsgálja azokat az intézkedéseket, amelyek hosszú távon nemcsak az ukrán menekültek, hanem az egész társadalom számára is károsak lehetnek.

Kovács Emese, a Migrációkutató Intézet kutatója.

(Borítókép:  Egy nő egy gyermeket cipel a megrongálódott járművek és égő törmelékek mellett Ukrajnában 2025. április 22-én. Fotó: Anadolu / Getty Images)