Így búcsúzik a világ Ferenc pápától

GettyImages-2211913950
2025.04.26. 06:39
Húsvéthétfőn meghalt a katolikus egyházfő, Ferenc pápa, ami megrázta az egész keresztény világot. Az állami vezetők részvétüket fejezték ki, és többségük jelezte, hogy részt vesz a temetésen, amelyet magyar idő szerint szombaton tíz órától tartanak a Szent Péter téren. Orbán Viktor és Magyar Péter is elutazott Rómába. A szertartást követően pedig május 5-e után indul a konklávé, ahol kiderül, ki lesz Szent Péter következő utóda.

Ahogyan azt húsvéthétfőn megírtuk, 88 éves korában meghalt Ferenc pápa, aki hosszú ideje küzdött súlyos betegséggel, halálát azonban agyvérzés és szívelégtelenség okozta. A hírt a kamerlengó bíboros, Kevin Joseph Farrell jelentette be, amire azonnal reagáltak a világ vezetői és a magyar politikusok.

Szerdán reggel nyolc órakor az elhunyt egyházfőt ünnepélyes menetben szállították át a vatikáni hivatalos pápai rezidenciából, a Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők három napon keresztül róhatták le kegyeletüket. A keresztények ezrei már délelőtt sorban álltak a bazilika előtt, ahol a gyászszertartás zajlik, mielőtt a nagyközönség beléphet. 

Péntek este nyolc órakor újabb szertartás keretében lezárták Ferenc pápa koporsóját, amit a már említett kamerlengó bíboros végzett el. Az Associated Press tájékoztatása szerint több mint 250 ezren tették tiszteletüket a pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában.

Így zajlik majd Ferenc pápa búcsúztatása

A katolikus egyházfő kérésének megfelelően szerény temetés következik szombaton délelőtt 10 órától, amit a Szent Péter téren tartanak, majd a koporsót a római Santa Maria Maggiore pápai bazilikában helyezik örök nyugalomra. A szertartásnak ugyanakkor van egy meghatározott módja, amelytől nem térnek el. A búcsúztatást a Bíborosi Kollégium dékánja, Giovanni Battista Re vezeti, és mintegy 2-3 órán át tart. Amint véget ér, a koporsót átviszik a „halál kapuján”, ami a Szent Péter-bazilika oltárától balra található, miközben a Vatikán legnagyobb, 10 tonnás harangját kongatják.

Ferenc pápa halotti menete valamivel több mint egy óra alatt teszi meg az utat a Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikáig − mondta Lamberto Giannini római prefektus péntek este. Közölte, hogy a pápa koporsóját szállító járművön kívül néhány további autó alkotja majd a menetet, ezekben bíborosok foglalnak helyet, valamint az elhunyt egyházfő közeli munkatársai és segítői, akik az utolsó percig mellette voltak. A konvoj lépésben halad majd, hogy mindenkinek lehetősége legyen elbúcsúzni Ferenc pápától.

Giannini a péntek késő délután tartott utolsó hatósági egyeztetést követően nyilatkozott, hangoztatva, hogy számítanak a római lakosok együttműködésére, ami az utóbbi napokban is elengedhetetlennek számított a város nyugalmának és biztonságának megőrzése érdekében.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint Ferenc pápa gyászszertartása fél tizenkettő körül ér véget a Szent Péter téren, ezt követően indul majd el a halotti menet a Santa Maria Maggiore felé. Bruni szerint azonban a koporsó gyorsabban, negyven perc alatt is megteheti az utat.

Ferenc pápa koporsója az úgynevezett Perugino-kapun hagyja el a Vatikánt: az a legközelebbi az egyházfő lakhelyeként ismert Szent Márta-házhoz. Az útvonal áthalad a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd ráfordul a Santa Maria Maggiore-bazilikához vezető útra. A székesegyházat övező épületek egyikén péntek estére megjelent a „Grazie Francesco” (Köszönjük, Ferenc) felirat.

A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven „barátja” várja az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került. Egy-egy szál fehér rózsa lesz a kezükben, ami lisieux-i Szent Teréz virága volt. Ferenc pápa is ezt vitte április 12-én, amikor utoljára járt a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A pápa 2013. márciusi megválasztása óta 126 alkalommal fordult meg a Santa Maria Maggiore-bazilikában.

A bazilika főpapja, Rolandas Makrickas bíboros az épület előtti téren újságíróknak elmondta, ő ajánlotta fel a pápának, hogy a Santa Maria Maggiore legyen a sírhelye. „A pápa kezdetben nemet mondott, de egy héttel később azt mondta, Szűz Mária azt sugallta neki, hogy ott készítse el a sírját” − hangoztatta a bíboros.

A temetési szertartást több mint 2500 rendőr és 1500 katona biztosítja, és várhatóan mintegy 200 ezer hívő vesz részt rajt a Szent Péter téren, valamint további 300 ezren mehetnek végig a Vatikántól a Santa Maria Maggiore-bazilikába vezető 4 kilométeres útvonalon. Olasz médiaértesülések szerint a haditengerészetet és a légierőt is készenlétbe helyezték az eseményre.

Minden út Rómába vezet

A temetésen több állami vezető jelezte részvételét, a Vatikán tájékoztatása szerint 164 delegáció érkezik a Pápai Államba. Donald Trump feleségével együtt utazott Rómába, valamint elrendelte, hogy az Egyesült Államok minden szövetségi épületén és katonai létesítményén félárbócra engedjék a nemzeti lobogót, és ugyanez vonatkozik az amerikai diplomáciai képviseletekre is külföldön.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén tiszteletét teszi a szertartáson, a brit királyi családot III. Károly nevében Vilmos herceg fogja képviselni. A brit uralkodó áprilisban egy zárt körű audiencia kerén belül találkozott az egyházfővel Kamilla királyné társaságában. Károly király megtört szívvel búcsúzott a 88 évesen elhunyt szentatyától. Az előbbiekkel szemben Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont nem kíván részt venni a pápa temetésén, ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is megerősítette.

Emmanuel Macron francia elnök és Javier Milei argentin elnök is jelezte, hogy ott lesz a szertartáson, amelyet több magyar televízió is élőben közvetít, ugyanakkor

az Indexen percről percre tudósításunkban is beszámolunk a fejleményekről.

Mint megírtuk, kollégánk, aki épp Rómában tartózkodik, beszámolt az ottani fejleményekről.

Második napom Rómában Ferenc pápa halála óta. Az ég felhős, hűvösebb van, mint tegnap. A téren most kisebbnek látszik a tömeg. Tegnap még lehetetlennek tűnt bejutni a bazilikába, ma azonban habozás nélkül indultam el a beléptetőkapu felé. Úgy éreztem magam, mint egy repülőtéri ellenőrzésen, de minden gördülékenyen ment, és a biztonsági őr azt mondta, hogy eddig semmi probléma nem volt

– írta.

Hozzátette, hogy más érzés Rómában járni – valami egészen mély, különleges. „Ahogy átlépem a küszöböt, tudom, milyen jelentős pillanat ez, hogy itt lehetek. Bent az embereket arra kérik, hogy folyamatosan haladjanak. Ámulva készítek néhány fotót, de igazából csak egy dolgot várok: a találkozást” – fogalmazott.

Magyar delegáció érkezett az Örök Városba

A magyar politikusok közül Orbán Viktor miniszterelnök Semjén Zsolttal és Sulyok Tamással vesz részt a gyászszertartáson. A kormányfő pénteken a pápa ravatala mellől jelentkezett be, valamint a köztársasági elnök is megérkezett Rómába, aki csak úgy fogalmazott posztjában, hogy „búcsúzni jöttünk”.

A magyar kormány nemzeti gyásznapot rendelt el a katolikus egyházfő búcsúztatásának napjára. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletben szerepel, hogy Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással kell felvonni az Országház előtt, majd félárbócra kell ereszteni. Emellett a törvényben meghatározott középületekre gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetve lobogóhasználat esetén Magyarország lobogóját és az európai uniós lobogót félárbócra kell ereszteni.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is már péntek este elutazott Rómába. Bejegyzésében kijelentette, hogy saját költségén repült el az olasz fővárosba. Hozzátette, hogy 

az Orbán-kormány mindent megtett, hogy megakadályozza, hogy hivatalos minőségemben, pártelnökként és európai parlamenti képviselőként róhassam le a tiszteletemet Ferenc pápa előtt, de szerencsére az egyházra, a Vatikánra és az olasz államra még nincs ráhatásuk.

Az EP-képviselő köszönetet mondott segítőinek, továbbá kijelentette, hogy „rengeteg magyar ember nevében személyesen vehet végső búcsút a szentatyától”.

Ekkor derül ki, hogy ki lesz a következő pápa

A temetést követően a konklávé május 5. és 10. között kezdődik, a kilencnapos gyász letelte után. A bíborosok már Rómában tartózkodnak, péntek reggel 149-en gyűltek össze, a gyászszertartás után vasárnap délután tartanak közös imát a Santa Maria Maggiore-bazilikában, ezután már csak a jövő héten üléseznek újra.

Miközben a katolikus világ gyászol, a fogadóirodák már élénk spekulációkba kezdtek a lehetséges pápai utódot illetően. Jelenleg Pietro Parolin vatikáni államtitkár vezeti a listát, de Luis Antonio Tagle filippínó bíboros és Matteo Zuppi bolognai érsek is az esélyesek között szerepel. Erdő Péter bíboros a hatodik helyet foglalja el a fogadási oddsok szerint.

A katolikus egyház történelme azonban azt mutatja, hogy a konklávé kimenetele gyakran meglepetést hoz – a 2013-as választáson győztes Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa sem szerepelt a favoritok között. Arra, hogy ki lehet a következő egyházfő, Magyarországon is köthető fogadás.

(Borítókép: Ferenc pápa holtteste a Szent Péter-bazilikában 2025. április 25-én. Fotó: Antonio Masiello / Getty Images)