A jogvédők háborús bűncselekménynek tartják a gázai „kiéheztetési taktikát”
További Külföld cikkek
-
Ismét Janez Jansát választották meg a Szlovén Demokrata Párt élére
- Negyvennégy év után találkoztak újra, alig ismerte meg saját lányát az édesanya
- Pokoli hőség az Emirátusokban: két nap alatt kétszer dőlt meg a májusi rekord
- A belga trónörökös is vesztese lehet a Trump-kormány döntésének
- Hidegháborús kémfészekért harcolnak a világhatalmak, egy norvég kikötő dönthet a világ jövőjéről
A ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) pénteken nyilvánosságra hozott közleményében tudatta, hogy készletei maradékát kiszállította a támogatásával működő jótékonysági konyháknak a Gázai övezetben. Hozzátette, hogy e konyhák napokon belül kifogyhatnak az élelmiszerekből.
A világszervezet adatai szerint a több mint 2 milliós Gázai övezet lakosságának nagyjából 80 százaléka szorul rá élelmiszerosztásra, tekintettel arra, hogy az izraeli blokád miatt a térség el van vágva más forrásoktól. A WFP 37 jótékonysági konyhát támogat, ezek naponta összesen mintegy félmillió adag ételt biztosítanak.
A WFP közölte azt is, hogy több mint hét hete nem érkezett sem humanitárius, sem pedig kereskedelmi jellegű szállítmány a térségbe. Hangsúlyozta, ha a blokádot hamarosan nem oldják fel, úgy kénytelen lesz felhagyni ottani tevékenységével.
A WFP beszámolt arról is, hogy az élelmiszerárak 1400 százalékkal megugrottak a tűzszünet idején tapasztalt szinthez képest. Több mint 116 ezer tonna élelmiszer ragadt a határátkelőhelyeken, amivel egymillió embert lehetne ellátni négy hónapig – közölte a szervezet.
Március 31-én a WFP támogatta 25 pékségnek kellett bezárnia, miután kifogytak lisztből és étolajból.

A Hamász irányította gázai kormányzat sajtóirodája pénteki közleményében úgy fogalmazott, hogy az éhínség többé már nem egy közelgő fenyegetés, hanem kezd valósággá válni.
Palesztin családok ezrei kénytelenek éhínséggel szembesülni, mert egyetlen étkezést sem tudnak biztosítani gyermekeik számára
– áll a közleményben.
Izrael március 2-án elvágta a térségbe irányuló élelmiszer-, üzemanyag-, gyógyszerszállításokat, és az egyéb közszükségleti cikkek bevitelét a határátkelők lezárásával, az intézkedést azzal indokolva, hogy további nyomást kíván gyakorolni a térségben működő radikális iszlamista Hamász palesztin szervezetre a még markában tartott túszok elengedése végett.
Izrael cáfolta, hogy a térséget éhínség fenyegetné, és közölte, elejét kívánja venni annak, hogy a segélyek a Hamász harcosainak kezébe kerüljenek. Az izraeli külügyminisztérium szerint a tűzszünet 42 napja alatt a Gázai övezetbe 25 ezer teherautó érkezett segélyekkel, amelyeket a Hamász hadigépezete újjáépítésére használt fel.
Jogvédők a blokádot „kiéheztetési taktikának”, illetve lehetséges háborús bűncselekménynek nevezték.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az utóbbi egy napban a térségben legalább 78-an vesztették életüket izraeli légicsapásokban.