Egy Vatikánban élő spanyol atya egykori professzorát, Erdő Pétert látná Szent Péter trónján
Az ABC Espana riportot készített a Vatikánban élő Apeles atyával, aki elmondta, hogy sokkolta Ferenc pápa húsvéthétfői halála. „Nagyon pesszimista voltam, amikor a Gemelli klinikára került. Aztán illúziónak tűnt, hogy felépül, majd hirtelen ez a meglepetés” − közölte Apeles atya.
A katolikus pap gyakran szerepelt a spanyol médiában, és bevallotta, hogy azt szeretné, ha a következő egyházfő egykori professzora, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek lenne.
Kánonista, jogász. Szerintem jó szervező. Azt hiszem, szükségünk van valakire, aki ismeri a szakmát. Jó jelölt lenne
− mondta Apeles atya.
Ugyanakkor utalt egy másik jelöltre is, Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája személyében. Véleménye szerint ő még túl fiatal, Ferenc pápa idősebb volt, amikor megválasztották, és pontifikátusa 12 évig tartott. Ha hatvan év körüli jelöltet választanának, az akár harminc évig is egyházfő lehetne. Ebből adódóan szerinte idősebbre voksolnak a bíborosok. Apeles atya elmondta véleményét arról is, hogy nem érti, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök miért nem vesz részt a temetésen, míg VI. Fülöp király és felesége igen.