Észak-Korea vízre bocsátotta a valaha volt legnagyobb hadihajóját
Ahogy arról korábban beszámoltunk, április 6-án a Maxar Technologies és a Planet Labs műholdfelvételeket tett közzé egy, Észak-Korea nyugati partjainál épülő, 140 méteres hadihajóról. A rendelkezésre álló információk szerint a vízi jármű kétszer akkora, mint az észak-koreai haditengerészet tulajdonában eddig bármi.
Pénteken a Nampho hajógyárban megtartották az átadóünnepséget, amelyen Kim Dzsongun észak-koreai vezető is részt vett – írja az MTI. Cso Csun Rjong, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának titkára azt mondta, hogy az ötezer tonna vízkiszorítású hajó a legerősebb fegyverekkel van felszerelve, és több mint 400 nap alatt épült meg.
A rombolót a jövő év elején adják át a haditengerészetnek, amely azonnal hadrendbe állítja.

A vízre bocsátási ünnepségen a keleti-tengeri flotta parancsnoka arról beszélt, hogy: „Az ország haditengerészete jóval előrébb tart majd öt-tíz év múlva, és teljesül az a cél, hogy a legerősebb fegyverekkel rendelkezzen, amik képesek megzavarni a pimasz imperialista kalózok uralmát a tengeren.” Kim Dzsongun szerint a romboló vízre bocsátása történelmi jelentőségű, része az Észak-Korea tengeri szuverenitását megvédő haderő kiépítésének, egy fejlett tengeri hatalom létrehozásához vezető út kiindulópontja.