Több száz áldozatot még nem tudtak azonosítani Izraelben
További Külföld cikkek
-
Egy emlékmű belsejében halt meg a moszkvai Testnevelési Akadémia kancellárja
- Őrizetbe vettek húsz embert Szlovákiában neonáci csoporthoz tartozás gyanújával
- Egy ukrán őrmester megnevezte a hadsereg legégetőbb problémáját
- Irakban 49 Celsius-fokot mértek, többen meghaltak
- Magyar kamerákat is meghackeltek az oroszok, hogy figyeljék az Ukrajnába érkező segélyeket
A másfél évvel ezelőtti Izrael elleni támadásban több ezer, Hamász-vezette terrorista lerohanta Izraelnek a Gázai övezethez közel eső, déli részét, megölt mintegy 1200 embert, további 251-et pedig túszul ejtett. A terrortámadás nyomán Izrael hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben a Hamász ellen.
A támadás után részben súlyosan elszenesedett és a felismerhetetlenségig összeroncsolódott emberi maradványokat is szállítottak Sura bázishoz, több százat máig nem sikerült azonosítani. A rabbinátus a ynet hírportál közlése szerint úgy véli, hogy legalább kétharmaduk a megfelelő erőforrások biztosításával még azonosítható lenne. Az izraeli hadsereg főrabbija, Ejal Krim további igazságügyi szakértői ezért további vizsgálatot szeretne végezni – írja az MTI.
A vallásügyi minisztérium főigazgatója, Jehuda Avidan viszont inkább tisztes temetést szeretne egy tömegsírba. A döntést egy olyan bizottság fogja meghozni, amelyben részt vesznek a vallásügyi minisztérium, az egészségügyi minisztérium, a rendőrség és az igazságügyi orvosszakértői intézet képviselői. A katonai rabbinátusnál tartanak a korábban, a túlterhelt időkben előfordult téves azonosításoktól, mivel tavaly májusban az is kiderült, hogy az egyik, hónapokig eltűnt túszként számon tartott áldozat földi maradványait egy másik áldozat sírjába temették.
Az ilyen hibák kiküszöbölésére a katonai rabbinátus szigorú protokollt vezetett be: minden maradványból kétszer vesznek mintát, majd azokat különböző orvosi és DNS-adatbázisokkal vetik össze. Csak akkor tekintik azonosítottnak a maradványt, ha legalább két független adatbázis megerősíti az egyezést. A hadsereg már elkülönítette a pénzügyi forrásokat az újabb vizsgálatokhoz, amelyek egyenként mintegy háromezer sékelbe (közel háromszázezer forintba) kerül. Az ellenzők szerint viszont az újabb vizsgálat a halottak megszentségtelenítését jelentené.