Itt vannak az első képek Ferenc pápa sírjáról

2025-04-27T052247Z 1815365183 RC246EAIK64L RTRMADP 3 POPE-FRANCI
2025.04.27. 18:07
Szombaton eltemették a katolikus egyházfőt, amit százezrek követtek figyelemmel a helyszínen, és vasárnap reggeltől kezdve a síremlékhez is elzarándokolhatnak, ahol akár órákig állhatnak sorba, hogy néhány másodpercre megpillanthassák Ferenc pápa egyszerű síremlékét, melyen mindössze egy szó szerepel, és egy szál fehér rózsa fekszik.

Szombaton megtartották Ferenc pápa temetését, melyen világi és egyházi vezetők egyaránt részt vettek. A katolikus egyházfőt végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték örök nyugalomra. Vasárnap reggel hét órától kezdve a hívek is leróhatják kegyeletüket a sírnál.

Egy TikTokra felkerült videófelvételen jól látható, hogy a síremléken olvasható Franciscus feliratot, valamint a felette lévő kis feszületet is megvilágították. A síremlék, amelyet mindössze egy szál fehér rózsa díszít, a templom oldalhajójában található a Salus Populi Romani- és a Sforza-kápolna között, a Szent Ferenc-oltár közelében. A sír liguriai márványból készült, abból a régióból, ahonnan a pápa nagyszülei származnak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a temetést követően vasárnap kora reggeltől óriási tömeg vár arra, hogy tiszteletét tehesse a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfő sírjánál, miközben a Szent Péter téren Pietro Parolin bíboros celebrált szentmisét, amelyen vatikáni adatok szerint több mint százötvenezren vettek részt.

A bejáratnál Rolandas Makrickas, a bazilika főpapja fogadta az első belépőket, akik között helyi római lakosok, papok és zarándokok voltak, sokan olyanok, akik a szombati gyászmiséről érkeztek. A látogatók jellemzően egy szál fehér rózsával tisztelegnek a néhai egyházfő emléke előtt.

A fehér rózsa különleges jelentőséggel bír, hiszen Ferenc pápa gyakran vitt ilyet a bazilikában őrzött Szűz Mária-ikonhoz, valamint ez a virág Lisieux-i Szent Teréz jelképe is, akit a pápa különösen tisztelt

– nyilatkozott egy helyi egyházi forrás az MTI-nek.

A beléptetés folyamatosan zajlott, és még a szentmisék idejére sem függesztették fel a látogatást a hatalmas érdeklődés miatt. A várakozási idő több órát is igénybe vett, de a hívek a mindössze pár másodperces megállás ellenére kitartóan és türelmesen álltak sorban az elhunyt szentatya sírjához. Délután négy órakor a bíborosi testület tagjai imádkoztak a sírnál, este pedig várhatóan lezárják a bazilikát, bár az időpontot a sorban állók számához igazítják.

@ewtnvatican First images of Pope Francis' tomb inside the Basilica of Saint Mary Major. A spotlight illuminates the stone slab engraved with 'FRANCISCVS,' casting light also on a small crucifix mounted above the tomb. On the front of the tomb, there is also an enlarged reproduction of the pectoral cross worn by the late pope. Faithful began paying their respects starting at 7 a.m. this morning. The tomb is located in the side aisle, between the Pauline Chapel (Chapel of Salus Populi Romani) and the Sforza Chapel, near the Altar of Saint Francis. It was made using marble from Liguria, the region from where the Pope's grandparents came. #popefrancis #santamariamaggiore #rome #roma ♬ original sound - EWTN Vatican

(Borítókép: Ferenc pápa sírja a római Santa Maria Maggiore-bazilikában Olaszországban 2025. április 27.én. Fotó: Francesco Sforza / Vatican Media / Handout / Reuters)