Több halálos áldozata van a jemeni fővárost ért amerikai légicsapásnak
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb 68-an életüket vesztették az éjszaka – állították a húszi lázadók április 28-án, hétfőn. A lázadók által ellenőrzött al-Maszíra televíziós csatorna beszámolója szerint Szanaa egyik északi kerületét érte a légicsapás, a felvételeken romokat és egy megrongálódott teherautót lehetett látni – írta az MTI.
A legfrissebb bejelentés szerint a légicsapás egy börtönt is eltalált, ahol mintegy száz afrikai bevándorlót tartottak fogva. A támadásban a csatorna szerint
legalább 68 etióp és más nemzetiségű fogoly meghalt, és legkevesebb 47-en megsebesültek.
Az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnoksága (Centcom) arról jelentett hétfőn, hogy a március közepén indított nagyszabású műveletekben több mint 800 egyéni csapást hajtottak végre, és több száz húszi harcost, illetve olyan húszi vezetőt öltek meg, akik a rakéta- és drónprogrammal álltak kapcsolatban.
A Centcom közleménye szerint „Irán kétségtelenül továbbra is támogatja a húszikat, és csak az iráni rezsim támogatásával támadhatják tovább erőinket”. A dokumentum hangsúlyozta, hogy tovább fokozzák a nyomást a hajózás szabadságának elérése érdekében.