Johann Wadephul lesz az új német külügyminiszter

2025-04-28T133144Z 529260941 RC217EAVAMWJ RTRMADP 3 GERMANY-POLI
2025.04.28. 16:04
Johann Wadephul lesz az új német kormány külügyminisztere. Friedrich Merz leendő kancellár közeli munkatársa élesen kritizálta Vlagyimir Putyint és támogatta, hogy Németország Taurus manőverező robotrepülőgépeket szállítsanak Ukrajnának.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfőn bejelentette, hogy Johann Wadephul veszi át a külügyminiszteri pozíciót. Wadephul Friedrich Merz leendő kancellár közeli munkatársa, tavaly decemberben elkísérte őt kijevi látogatására is.

„Az életünkre, a jogrendszerünkre, sőt a fizikai létezésünkre leselkedő legnagyobb veszélyt már Oroszország jelenti” – jelentette ki Johann Wadephul nemrég egy berlini konferencián. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak pedig szintén a közelmúltban azt mondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök „felforgató, agresszív és ki van éhezve” a hódításra.

Korábban – amikor az eszkalációtól tartva még mindenki ellenezte – ő amellett érvelt, hogy engedélyezni kellene Kijevnek az orosz területek elleni csapásokat a nyugati országoktól kapott fegyverekkel. Támogatja továbbá azt is, hogy Taurus manőverező robotrepülőgépeket szállítsanak Ukrajnának, amit a leendő kancellár sem zárt ki.

Németország új kormánya május 6-án léphet hivatalba, miután megállapodás született a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közötti koalícióról.

Május 6-án léphet hivatalba az új kormány

Németország új kormánya május 6-án léphet hivatalba – jelentette ki Friedrich Merz leendő kancellár a Handelsblatt című német gazdasági lapnak. A tervezett első intézkedések között a jobb határvédelmet, illetve a bürokrácia csökkentését említette. „Így lesz jó két hónapunk a nyári szünetig, amikor nagyon gyorsan döntünk néhány dologról, hogy érezzék az emberek: valóban változik valami” – fogalmazott a leendő kancellár. A leendő német kormányról és annak előzményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Friedrich Merz még kampánya alatt azt mondta, a migráció ellen is szigorúbb fellépést ígér a kormányprogram. Többek között növelnék és hatékonyabban hajtanák végre a kitoloncolásokat, változtatnak a családegyesítési programon, valamint a menekülteknek szánt szövetségi szociális programokat is eltörölnék.

(Borítókép: Johann Wadephul német külügyminiszter Berlinben, Németországban 2025. április 28-án. Fotó: Liesa Johannssen / Reuters)