Újra bíróság elé állt az az ausztrál nő, aki gyilkos galócával ölhette meg anyósát és apósát
Bíróság elé állították Erin Pattersont, aki mérgező gombával ölhette meg apósát és anyósát. A látogatóba érkezett rokonoknak az idős nő ebédre szolgálta fel az ételt, amiből férje és férfi testvére is ettek, de ők túlélték a mérgezést – adta hírül a CNN.
Az április 29-én, kedden indult eljárásban kettős emberöléssel és egy emberölési kísérlettel vádolják a feleséget. Az egész Ausztráliát megrázó ügy 2023-ban történt, a Melbourne-től mintegy 135 kilóméterre fekvő, körülbelül 6000 lakosú Leongath településen. Az ügyészek azt állítják, hogy a gombát egy marhahúsos Wellington részeként szolgálták fel, amitől mind a négyen rosszul lettek.
A férj elleni kísérlet ügyében végül az ügyészség úgy döntöttek, hogy ejtik a vádakat, így az most nem lesz része a tárgyalásnak.
Ezeket a vádakat ejtettük, és ki kell verniük őket a fejükből
– mondta az esküdtszéknek Christopher Beale bíró, miután kedden kiválasztották a testület 15 tagját a Morwellben lévő Latrobe Valley bíróságán. A tárgyalás várhatóan április 30-án, szerdán a nyitóbeszédekkel folytatódik.
Erin Patterson minden vádpontban ártatlannak vallotta magát.
A CNN megjegyzi, hogy az ügy hatalmas érdeklődést váltott ki mind Ausztráliában, mind nemzetközi szinten. A tárgyalóteremben mindössze hat helyet tartanak fent a média számára, aminek kiosztásáról minden nap sorsolással döntenek. A bíróság a nagy figyelem miatt rengeteg emberre számít, akiknek egy másik termet is megnyitottak ahonnan figyelemmel követhetik az eljárást.
A hírportál hozzátette, az ABC állami tévécsatorna napi podcastet készít a várhatóan öt-hat hétig tartó tárgyalás alatt, a Stan streaming szolgáltatás pedig dokumentumfilmet rendelt a „közelmúlt történetének egyik legjelentősebb büntetőügyéről.”