Egy autós áthajtott egy napközis táboron Illinois-ban, négyen meghaltak

2025.04.29. 09:44
Ismeretlen okokból egy jármű hajtott be egy illinois-i napközis tábor területére, ahol több embert elgázolt, akik közül négyen meghaltak, valamint többen megsérültek. Utóbbiakat helikopterrel szállították kórházba, de az autó vezetőjét is a mentő vitte el, de nem sérült meg.

Legkevesebb négy fiatal meghalt, amikor egy jármű belehajtott egy Illinois államban lévő iskolai épületbe az Egyesült Államokban hétfő délután − közölték a helyi hatóságok. Az illinois-i rendőrség közleménye szerint a baleset a Springfield közelében fekvő Chathamben történt, egy iskola utáni programokat szervező ifjúsági tábor területén − adta hírül az MTI.

A jármű az épület keleti oldalán tört be, és már a falakon kívül tartózkodók közül is többeket elütött, aztán az épület nyugati falát áttörve hajtott ki − írta a rendőrség az X közösségi platformon.

A halálos áldozatok életkorát a rendőri közlemény 4 és 18 év közöttire becsülte, mint írták, három áldozatot az iskolaépületen kívül, egyet az épületben gázolt el az autó. Számos további sérültet kórházba szállítottak. Az autó vezetője, aki egyedül ült a járműben, nem sérült meg, de őt is kórházba vitték kivizsgálásra − fűzte hozzá a rendőrség.

J. B. Pritzker, Illinois kormányzója mély megrendülésének adott hangot a történtek miatt az X-en, és együttérzését fejezte ki a gyermeküket elveszítő, gyászoló családoknak. A hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi vezetett a történtekhez.