Neil Young keményen beleszállt Elon Muskba, „Ha fasiszta vagy, vegyél Teslát”

Neil Young Grammy-díjas kanadai-amerikai énekes Light Up The Blues jótékonysági koncertet adott a hétvégén Los Angelesben, amelyet egy új dallal nyitott meg. Az NME beszámolója szerint a Let's Roll Again című dalának szövegébe Elon Musk techmilliárdost és cégét, a Teslát is belefűzte.
Ha faiszta vagy, vegyél Teslát / Ha demokrata vagy, akkor élvezd a szabadságod
– énekelte a dalban.
Nem ez volt az egyetlen meglepetése az estének, mivel előadta a 18 perces Ordinary People című ikonikus számát, amelyet 1989-ben játszott utoljára és a csatlakozott hozzá a színpadon Stephen Stills zenésztársa is.
Neil Young aktívan politizál az elmúlt hetekben, ugyanis korábban színpadra állt Los Angelesben Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez tüntetésén, Maggie Roggers és Joan Baez mellett.
Bukott a Tesla, Elon Musk lép
Elon Musk bejelentette, hogy májustól visszatér a Tesla vezetéséhezés kevesebb időt fog tölteni kormányzati feladatokkal, mivel a vállalat nagy nyereségcsökkenésről számolt be.
E gy elemzőkkel folytatott konferencián azt mondta, hogy „sokkal több időt fog a Teslára fordítani”, és csak heti egy-két napot fog kormányzati ügyekkel tölteni, ugyanis az Austinban működő vállalat
71 százalékos nyereségcsökkenésről és 9 százalékos bevételcsökkenésről adott jelentést az első negyedévről.
Megerősítették, hogy várhatóan 2025 első felében piacra dobják a legkelendőbb járműnek, a Model Y-nak az olcsóbb változatát. Valamint kitartanak azon előrejelzés mellett is, hogy júniusban Austinban elindul a fizetős, vezető nélküli robotaxi-szolgáltatás, és jövőre már a flotta nagy része önállóan fog működni.
(Borítókép: Neil Young 2025. április 26-án Los Angelesben, Kaliforniában. Fotó: Kevin Winter / Getty Images)