Mit adhat hozzá a mesterséges intelligencia az atomfegyverek fejlesztéséhez?

A mesterséges intelligencia (MI) katonai műveletekbe és technológiafejlesztésbe (beleértve a drónok és rakéták tűzvezetését) való integrálására irányuló nyugati erőfeszítések már egyáltalán nem a kezdeti szakaszban vannak. A mesterséges intelligencia fegyveres erőkbe történő integrálására irányuló projektek, mint például az amerikai hadsereg Project Mavenje, amely 2017-ben indult, kezdi meghozni gyümölcsét.

Bár a rakéták célra irányítását végző mesterséges intelligencia áttörése még körülbelül négy év múlva várható, Courtney Manning, az American Security Project AI Imperative 2030 igazgatója szerint a védelmi vállalatok számos olyan innovációt hajtanak végre, amelyek a már meglévő fegyvertechnológiák, például a rakétarendszerek korszerűsítésére alkalmazhatók – írja a légierő technológiai kérdéseire specializálódott Airforce Technology szakportál.

Ezek az innovációk az elkövetkező évtizedekben felgyorsulnak, mivel a nyugati hadseregek újabb kihívásokkal néznek szembe olyan geopolitikai vetélytársaik révén, mint Oroszország és Kína.

A szövetségi munkaerő közelmúltbeli leépítésével és az Elon Muskhoz hasonló technológiai mogulok megnövekedett részvételével a jelenlegi kormányzatban most arra számítok, hogy maguk a technológiai cégek nagyobb hatással lesznek arra, hogy a mesterséges intelligencia hogyan épül be az amerikai fegyverrendszerekbe, mint bármilyen kormányzati

 – mondta Manning.

„Lehet, hogy az Egyesült Államok lemaradásban van az újonnan benyújtott AI-szabadalmak és a piacra betörő cégek tekintetében, de továbbra is világelső marad a harctéri technológia terén” – tette hozzá.

A technológiai cégek növekvő részesedése a rakétavédelemben

Jelenleg a mesterséges intelligenciának a nyugati hadseregek számára messze legjelentősebb hatása a „háttérfunkcióik” javításában, nem pedig a rakétafegyverek módosításában mutatkozik meg.

Ezen funkciók közé tartozik a dokumentumok összegzése, a pénzügyek, a humánerőforrás-menedzsment, valamint az összegyűjtött hírszerzési és vizuális minták felismerése. Ez javítja az észlelőrendszereket, amelyekre a kormányok támaszkodnak az első csapásról vagy a rakétavédelem aktiválásáról szóló döntés meghozatalakor.

Különösen a képfelismerő rendszerek fejlődnek folyamatosan az olyan rendszerek által rögzített összetett jelekből, mint például a műholdakról készült videók. Az olyan speciális feladatok, mint a képek változásainak felismerése, a képi és egyéb adatok kombinálása viselkedési minták megtalálása érdekében, szintén javulnak, ahogy a mesterségesintelligencia-rendszereket integrálják a meglévő katonai struktúrákba.

Ezek az integrációk az amerikai MI-ipar, különösen az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, a Google és az OpenAI, valamint a nyugati védelmi vállalkozók mélyreható részvételét és elkötelezettségét igénylik.

Jelenleg a piacon, bár Kína felzárkózóban van, az amerikai cégek kezében van a legfejlettebb MI-modellek kulcsa. Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma az iparral közös fejlesztési projekteken és programokon dolgozik, a magánszektor vezető mérnökeinek felügyelete mellett.

Biztonsági aggályok

Ian Boyd, a Coloradói Egyetem Nemzetbiztonsági Kezdeményezések Központjának igazgatója szerint az Egyesült Államok valószínűleg óvatos lesz a mesterséges intelligencia támadó rendszereibe való közvetlen integrálásával. Ehelyett továbbra is a hagyományos nukleáris elrettentésre alkalmas interkontinentális ballisztikus rakéták nagy arzenáljára támaszkodik, ami az elrettentési stratégia sarokköveként szolgál.

Tom Stefanick, a Brookings Institution’s Strobe Talbott Center on Security, Strategy, and Technology egyik vezető munkatársa egyetért azzal, hogy jelenleg egy nukleáris csapás valószínűleg nem semmisíti meg egy olyan nagyhatalom, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország összes ellenséges rakétarendszerét, így a globális elrettentés – legalábbis egyelőre – érintetlen marad.

Egy termonukleáris fegyverekkel végrehajtott megbízható és gyors elsőcsapásmérő-képesség nem valószínű, hogy az ellenfél nukleáris arzenáljának teljes felszámolását eredményezné a jelenlegi technológiával

– állapította meg.

Eközben Manning előrejelzése szerint a mesterséges intelligenciával feljavított irányítás becslések szerint körülbelül négy év múlva várható, ami azt jelenti, hogy addig a támadó rakétarendszerek valószínűleg nem lesznek a jelenleginél pontosabbak egy első csapásméréses támadás forgatókönyvében.

Ehelyett a mesterséges intelligencia inkább arra lesz hatással, hogy az országok hogyan vetik be a most rendelkezésükre álló fegyvereket, hogy legyőzzék és összezavarják ellenségeik védelmét – elrettentve őket attól a hittől, hogy meg tudják védeni magukat abban az esetben, ha ők támadnak először.

Manning szerint a legnagyobb problémát a geopolitikai bizonytalanság jelenti, amit az a tény okoz, hogy Oroszország és Kína átlépi azokat a biztonsági határokat, amelyeket az Egyesült Államok saját maga és szövetségesei számára felállított.

Az amerikai hiperszonikus rakétarendszerek, mint például a Dark Eagle, hagyományos fegyverzettel rendelkeznek, míg Oroszország és Kína nukleáris fegyverekkel szereli fel azokat. Észak-Korea és India is próbára teszi az amerikai elrettentés határait azzal, hogy nukleáris fegyvereket fejleszt.

Ezeket ráadásul sokkal olcsóbban fejlesztik, mint a hagyományos amerikai rakétákat, és nemcsak azért, mert Washington sokkal többet költ a biztonságra és a felügyeletre, hanem azért is, mert a kutatási és fejlesztési folyamat több részét, például a szellemi tulajdonjogokat, az adattárakat és a szoftvereket is neki kell kifizetni.

Ezzel szemben Peking vagy Moszkva autoriter rezsimként egyszerűen ingyen kérhet új technológiát, beleértve a mesterségesintelligencia-modelleket is, a saját nemzeti vállalataiktól a rakétafegyver-rendszerekbe. Az európai és ázsiai kormányok pedig valószínűleg egyesítik a védelmi iparágak kutatási erőfeszítéseit, hogy lépést tartsanak a nagyobb hatalmakkal.

(Borítókép: Shutterstock)