Négypárti tüntetést tartottak Robert Fico szlovák kormányfő ellen Pozsonyban
További Külföld cikkek
-
Brüsszeli stadion páholyát hallgatták le a Huawei-ügyben, magyar meccs is érintett lehet
- Orbán Viktor szövetségese nagyobb szerepre vágyik, nem csak Amerika és Európa között lenne hídépítő
- Műholdképek jelentek meg Kim Dzsongun rémálmáról, így néz ki Észak-Korea szégyenfoltja
- Tovább folytatódhat az utolsó brit gyarmat átadása
- „Hatalmas robbanásra ébredtem, kinéztem az ablakon, és lángok voltak a házam előtt”
Tüntetést tartottak Robert Fico szlovák kormányfő ellen Pozsonyban, május 8-án, csütörtökön. A demonstrációt a legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) szervezte, de a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Demokraták is csatlakoztak hozzá. A megmozduláson 8500-9000 ember vehetett részt, akik többször azt skandálták, „elég volt Ficóból” és „szégyen” – adta hírül az Új Szó szlovákiai magyar hírportál.
Elsőként a PS elnökségi tagja és korábbi külügyminiszter, Ivan Korcok állt színpadra. A politikus hallgatóságának elmondta, úgy látja, ma Szlovákiát hasonló veszély fenyegeti mint a második világháború elején, mikor a rossz oldalra álltak. „Világosan kimondjuk: Szlovákiát nem hagyjuk ellopni. Szlovákia Európa része, nem lesz orosz gyarmat” – szögezte le.
Viliam Karas, a KDH elnöke azt hangoztatta, hogy minden politikai hatalom a polgároktól ered, és megköszönte, hogy a kormányfőn és társain kívül másnak nem jutott eszébe a Győzelem Napján Moszkvába utazni. Hozzátette, hogy egy szomszédos ország megtámadása egyben Szlovákia szuverenitásának is a megtámadása. A politikus azt is aláhúzta, hogy Szlovákia nem állhat az agresszor mellé, és alkotmányuk az élet tiszteletére és a nemzetközi jogra épül.
Ennél is keményebb hangot ütött meg Jaroslav Nad, a Demokraták elnöke, aki Ficót egy „oroszbarát nyomorultnak” titulálta, és elmondta, szerinte azért utazott Moszkvába, hogy „csókot nyomjon egy tömeggyilkos gyűrűjére”.
A SaS egyik képviselője, Andrej Hlina beszédében azt mondta, „új pápánk már van, már csak egy új miniszterelnök kellene”.
Legyőztük a fasiszta csizmát. Legyőztük a kommunista csizmát is. Most egy primitív szandál tapos ránk – de ezt a csatát is meg kell nyernünk
– mondta a SaS politikusa.
Utolsóként a szervező PS elnöke, Michal Simecka mondott beszédet, aki dühének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ünneplés helyett ma tüntetniük kell Fico miatt, hogy megmutassák, Szlovákia Európa része és csak a kormányfő és társai állnak a háború oldalán. Hozzátette,
a miniszterelnök vágya egy „orosz típusú diktatúra”, hogy leszámolhasson a civil szervezetekkel, médiával és az ellenzékkel.
Hozzátette, Szlovákia nem Oroszország, és a négypárti megmozdulás is jelzi, nő az esély egy új kormányra, ami miatt nem kell szégyenkezni.
Az Új Szó megjegyzi, a fővárosban a következő tüntetésre május 9-én pénteken kerül sor a Békét Ukrajnának kezdeményezés szervezésében. Hozzáteszik, hogy ezen kívül más településeken és külföldön is tartanak demonstrációkat.