A romániai magyar egyházak a szélsőjobboldali jelölt elleni szavazásra buzdítják a magyarokat

GettyImages-2213241355
2025.05.09. 19:00
Ugyan név szerint nem említik egyik jelölt nevét sem, de lényegében a szélsőjobboldali AUR-pártelnök, George Simion elleni szavazásra buzdítják híveiket a romániai magyar egyházak. Szerintük a magyar kisebbség jövője, valamint a békés együttélés érdekében létfontosságú, hogy ne a szélsőséges jelölt nyerjen.

Létfontosságúnak tartják a romániai magyar egyházak, hogy a román elnökválasztás jövő héten, május 18-án, vasárnap rendezendőmásodik fordulóján híveik hiánytalanul részt vegyenek, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására – írja az MTI.

A magyar egyházi vezetők szerint a megismételt elnökválasztás hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közös jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát. Emiatt úgy értékelik, az elnökválasztás első fordulója után a magyarok nem lehetnek közömbösek.

Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban, és szavazatukkal támogassák azt az elnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez

– írják a közös levélben, amit aztán úgy folytatnak, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, valamint Románia európai úton való megtartásának biztosítására,

ami lényegében egyet jelent a szélsőjobboldali George Simion elleni szavazással.

Ahogy a levélben fogalmaznak, az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából, valamint az egyházaik zavartalan működése, a más nemzetiségű polgártársaikkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú.

Egyébként nemcsak a magyar történelmi egyházak, hanem Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is a George Simion elleni szavazásra buzdított, ugyanakkor Kelemen konkrétan megnevezte, hogy Nicusor Dan bukaresti főpolgármester neve mellé kell tenni az ikszet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megismételt romániai elnökválasztás első fordulóját magabiztosan a szélsőjobboldali, korábban az úzvölgyi magyar katonai temetőben folytatott akciója nyomán megismert egykori fociultra, George Simion nyerte, azonban a szavazatok 50 százalékát nem érte el, így május 18-án a bukaresti főpolgármesterrel, Nicusor Dannal mérkőzik meg az elnöki címért.

Mivel Simion az első fordulóban majdnem duplaannyi szavazatot kapott, valamint Romániában általános az elégedetlenség, ezért jó esélyekkel indul a második fordulóban is – ráadásul még Dan is egy olyan közvélemény-kutatás eredményét hozta nyilvánosságra a napokban, amely alapján jelenleg könnyűszerrel legyőzné őt az AUR pártelnöke.

Azt, hogy miért e két jelölt jutott a második fordulóba, valamint a kormánypártok közös jelöltjének kiesése milyen változást indított el a román pártrendszerben, az alábbi cikkünkben elemeztük ki.

(Borítókép: George Simion elnökjelölt, a Románok Szövetsége a Románok Uniójáért (AUR) vezetője egy interjú során a bukaresti parlament épületében 2025. május 4-én. Fotó: Ioana Moldovan / Bloomberg / Getty Images)