Minden borult a konklávén, így nem lett ötven év után újra olasz pápa

Az idei konklávén a 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották a katolikus egyház 267. vezetőjét, aki XIV. Leó néven foglalta el a pápai széket. A történelem első egyesült államokbeli és észak-amerikai egyházfőjét a negyedik szavazási fordulóban sikerült megválasztani – legalább kétharmaddal. Amikor XIV. Leó pápa először megjelent az áldások loggiáján, Pietro Parolin is ott volt mellette. 

Ő volt a favorit jelölt a konklávé előestéjén, és csaknem ötven év után újra olasz bíborosból lehetett volna Róma püspöke. A 70 éves Pietro Parolin 2013 óta vatikáni államtitkár, szinte mindenki „a pápa helyetteseként” emlegeti őt a Vatikánban. Mellette szólt, hogy csaknem 50 év után ő lett volna az első olasz pápa, aki a konklávé idején a bíborosi kollégium vezetőjeként is tevékenykedett, s ez is jócskán növelte az esélyeit. 

Egy szép olasz kifejezéssel élve: Pietro Parolin volt a legkomolyabb papabile. Ezt a kifejezést azokra a bíborosokra alkalmazzák, akiket az éppen aktuális konklávén valamilyen okból kifolyólag esélyesnek tartanak a pápaságra történő megválasztásra. Nem egy hivatalos cím, mégis sokat elmond azokról a bíborosokról, akik papabilitással rendelkeznek. (Kis kitérő: a magyar egyháztörténet két papbile bíborost tart számon: Bakócz Tamás esztergomi érseket, aki nagy esélyesként vett részt az 1513 márciusában, II. Gyula pápa halála után összeült konklávén, egészen az utolsó szavazási fordulóig vezetett, amikor is végül mégsem ő, hanem Giovanni di Lorenzo de’ Medici bíboros szerezte meg a többségi támogatást, s így X. Leó néven végül elfoglalhatta a pápai trónt. A másik papabile bíborosunk Erdő Péter esztergom–budapesti érsek, akit Szent II. János Pál pápa kreált bíborossá 2003-ban. A pápaságra esélyes bíborosok között tartották számon a 2013 márciusában, XVI. Benedek pápa lemondása után összeülő konklávé idején is, és most, Ferenc pápa halála után is.)

Aki pápaként megy be a konklávéra, bíborosként jön ki onnan

Visszatérve az idei konklávéra, az olasz sajtó és a nemzetközi fogadóirodák is egyértelműen Pietro Parolint tartották a fő esélyesnek. Ő volt az, aki a legerősebb papabileként lépett a Sixtus-kápolnába május 7-én, hogy aztán az ismert mondást beteljesítve bíborosként távozzon onnan másnap („Aki pápaként megy be a konklávéra, bíborosként jön ki onnan” ).

Mi az, amit biztos tudunk a pápaválasztásról? 

Néhány újság még csütörtök kora délután arról írt, hogy patthelyzet alakult ki a bíborosok között: Parolin 49, Prevost pedig 38 szavazatot kapott, ők ketten a legtöbbet (ezeket a számokat fenntartásokkal kell kezelni, lehetnek igazak, de épp annyira hamisak is). A számok azt mutatják, hogy a két ferenci jelöltnek komoly esélye volt a kétharmados többségre, de egyiküknek se lenne meg a másik támogatása nélkül a szükséges voksmennyisége. Állítólag délután, akárcsak 2013-ban, a szavazatok az egyik jelölt javára jelentősen elmozdultak: ezúttal az amerikai bíboros javára tolódtak el, meghaladva a 89-et. 

A szigorú zárlat miatt persze érdemes ezeket a számokat fenntartással kezelni, ugyanakkor az a tény, hogy XIV. Leó maga mellé állította Parolint az urbi et orbi áldás előtt, egy világos jelzés lett a külvilágnak: legyőztem őt, de együtt megyünk tovább, nem lesz ellenségeskedés Ferenc megválasztott utóda és hű emberei között. A közös megjelenés egyértelmű üzenet a világnak: nemcsak Ferenc pápa külpolitikája és a Kínával, valamint a globális Déllel folytatott párbeszéd kihívásai érinthetetlenek, de közösen dolgoznak tovább a XIV. Leó első beszédében emlegetett „lefegyverző béke” érdekében is. 

A legtekintélyesebb olasz lapok is, így a Corriere della Sera, a La Repubblica, az Il Figlio, az Il sole 24 ore, a La Stampa, olyan konklávéról beszélnek, amely a választás első fordulóiban „jelentős számú, Parolinra leadott szavazatot mutatott ki”, de nem eleget ahhoz, hogy „gránitszerű konszenzus alakuljon ki mögötte”. Az első fordulók megosztottságot mutattak, a fő esélyes olasz bíboros nem tudott kétharmados többséget szerezni, amely a megválasztáshoz szükséges. Ez a szabály amúgy a stabilitást szolgálja: csak az lehet pápa, akinek a testület döntő többsége bizalmat szavaz.

Ezt a szabályt II. János Pál pápa 1996. február 22-én kiadott Universi Dominici gregis apostoli konstitúciójában írta elő. Ugyanakkor a dokumentum 75. pontja lehetőséget adott arra, hogy ha 33 vagy 34 sikertelen szavazási forduló után sem sikerül pápát választani, akkor a bíborosok egyszerű többséggel dönthetnek a további eljárásról. Ez utóbbi kitételt XVI. Benedek pápa 2007. június 26-án kiadott De aliquibus mutationibus in normis de electione Romani Pontificis motu proprio dokumentumában eltörölte, és visszaállította azt a szabályt, miszerint a pápa megválasztásához minden esetben kétharmados többség szükséges, függetlenül a szavazási fordulók számától.

A mostani konklávé első szavazási fordulóiban senkinek nem sikerült kétharmados többséget szereznie. A Corrierre della Sera írása szerint ekkor olyan helyzet alakult ki a konklávén, amely jól mutatta az egyházon belüli megosztottságot – és azt is, hogy nehezen tudják ezt kezelni. A lap szerint az első, aki nem akarta ezt a helyzetet, maga Parolin volt. A legnépszerűbb olaszországi újság szerint már a délelőtti szavazások után elterjedt a Vatikánban, hogy Parolin bíboros nagylelkűen hátrébb lép, hogy Ferenc másik kedveltje, Prevost léphessen Szent Péter trónjára. Természetesen nehezen ellenőrizhetők ezek a híresztelések, hiszen a bíborosokra kiközösítés vár, ha megszegik a titoktartási szabályokat. 

Ugyanakkor az biztos, hogy Robert Francis Prevost bíboros − aki húsz évig misszionáriusként szolgált Peruban, ahol plébániát is alapított, és akit Ferenc pápa egyik dél-amerikai útja során ismert meg, majd viszonylag gyorsan bíborossá és a Latin-amerikai Pápai Bizottság elnökévé nevezett ki − húzott hasznot ebből a patthelyzetből. 

Prevost bírta az amerikai és különösen a latin-amerikai pápaválasztó bíborosok bizalmát, szimpatizálhattak vele a francia ajkú afrikai bíborosok is, mivel szülei Franciaországból emigráltak: édesapja az olasz–francia származású Louis Marius Prevost, édesanyja a spanyol származású Mildred Martínez volt. 

Több olasz újság is úgy véli, hogy a hagyományokhoz leginkább ragaszkodó bíborosok többsége is kész volt őt elfogadni, mert ismerték Prevost kiváló közvetítői képességeit, amelyeket az utolsó szinóduson mutatott be, ahol sikerült megállapodásra bírnia a konzervatív püspököket a nyitottságpárti német püspökökkel, akik a nők diakónussá szentelését kérték. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Ferenc pápa gyökeresen átalakította a bíborosi kollégium összetételét – a jelenlegi választó bíborosok 83 százalékát ő nevezte ki. Ezek a kinevezések tükrözték Ferenc prioritásait: a globális Délt (Afrika, Ázsia, Latin-Amerika) erősebben képviseli, és olyan főpásztorokat emelt bíborosi rangra, akik osztoznak az ő reformszemléletében. Prevost ferenci előmenetele minden bíboros számára nyilvánvalóvá tehette: ha nem Parolin, akkor ő biztosan továbbviszi az előző pápa reformelképzeléseit.

A negyedik választási fordulóra, úgy tűnik, a többség már a matematikából, teológiából és kánonjogból végzett Prevost bíborost nem Ferenc pápa egyszerű követőjeként, hanem olyan emberként azonosította, aki képes végrehajtani azokat a reformokat, amelyek befejezéséhez neki nem volt ereje. 

És úgy tűnik, hogy Prevost a pápai névválasztással már bizonyította is ezt, hiszen Nagy Szent Leó utóda lesz, aki a katolikus ortodoxiát védte, és szembeszállt Attilával, meggyőzve őt, hogy ne támadja meg Rómát. De mindenekelőtt XIII. Leó nyomdokaiba lép, aki a Rerum novarum enciklika pápája volt, ami a szociális kérdéssel és a munkavállalók jogaival foglalkozott, és ebből kiindulva született az egyház társadalmi tanítása, amelyet a II. vatikáni zsinat szilárdított meg, és amelyet VI. Pál híres mondata – „óvakodjatok a szegények haragjától” – ikonikussá tett.

(Borítókép: Az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa, Robert Prevost bíboros az Egyesült Államokból, a Szent Péter-bazilika erkélyén, a Vatikánban 2025. május 8-án. Fotó: Claudia Greco / Reuters)