Sorsdöntő elnökválasztáson döntenek a lengyelek arról, hogy leszámolnak-e az illiberalizmussal

Május 18-án, vasárnap rendezik Lengyelországban az elnökválasztás első fordulóját. Mivel a lengyel alkotmány értelmében egy elnök maximum két ciklust tölthet be, ezért a PiS-es Andrzej Duda távozását követően tíz év után biztosan új államfője lesz Lengyelországnak.

Így a legfőbb kérdés, hogy azt meg tudja-e őrizni a 2023-as parlamenti választások után ellenzékbe vonult jobboldali-populista párt, vagy 2005 óta először ismét győzni tud a PiS riválisa, a jelenleg legnagyobb kormánypárt, a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (KO).

A választásoknak ugyanakkor nem ez az egyetlen eldöntendő kérdése,

ami eddig nem tudott felnőni a kormányra kerülésük után támasztott nagy várakozásokhoz részben épp amiatt, mert az Elnöki Palotából olykor vétóval akadályozták a reformjaik teljesítésében és a PiS által kiépített illiberális rendszer lebontásában.

Talán másodjára már sikerülhet

A választásnak a pártok számára teljesen más tétje van. Míg Donald Tusk azt szeretné elérni, hogy a leendő elnök ne lehetetlenítse el elnöki vétóval a kormánypártok által a Szejmben olykor csak nehezen elfogadott törvényeit, addig Jaroslaw Kaczynski és a PiS azt szeretné, hogy ez a nagy politikai erő megmaradjon pártjánál.

Ugyanakkor a Tusk vezette jobbközép-liberális Polgári Koalíció (KO), a kereszténydemokrata-agrárius Lengyel Néppártból (PNL), a centrista, leginkább civilekből álló Polska 2050-ből, valamint az egykori kommunista állampárt utódjából és más kisebb régi és új baloldali pártokból álló Lewicából álló kormányának az egyetlen problémája nem az, hogy Duda külső szereplőként akadályozza a kormány működését.

Ráadásul a pártok sokáig vitatkoztak azon is, hogy egy közös jelölttel induljanak a mostani elnökválasztáson, vagy külön. Emiatt még előválasztás ötletét is felvetették, de azt végül csak a KO rendezte meg saját magának, ahol végül a varsói főpolgármestert, Rafal Trzaskowskit sikerült elnökjelöltté választania Tuskéknak.

De a már 2020-ban is elinduló, majd Dudával szemben alulmaradó Trzaskowski mellett további két kormánypárti jelölt is elindul: az ugyanúgy ezen az elnökválasztáson berobbanó centrista, korábbi keresztény tévébemondó, Szymon Holownia, valamint a Lewica jelöltjeként Magdalena Biejat is.

Jelenleg ő számít a legesélyesebb győztesnek mind az első, mind a második fordulóban, bár a kampány során folyamatosan csökkent a támogatottsága részben a kormánnyal szembeni elégedetlenség miatt, másrészt mert minden jelölt az ő támadására húzta fel a kampányát és stratégiáját a televíziós viták alatt.

Trzaskowskit sok kritika érte, amiért 2020-ban még bevándorlóbarát kampányt vitt, míg most a PiS jelöltjével, Karol Nawrockival azon versenyeznek, melyikük lépne fel még határozottabban az illegális bevándorlókkal szemben, miközben ez nem is elnöki hatáskör.

A kormánypárti jelöltek közötti verseny így tét nélkül leginkább Holownia és Biejat között zajlik, akik azon harcolnak, melyikük szerzi majd meg a negyedik helyet, bár ennél a Biejat és a Lewica jobban aggódhat azon, hogy az utóbbi időben a pártszövetségből és a kormányból is kiváló Razem jelöltje, Adrian Zandberg megelőzheti. Amennyiben ez megtörténne, az hatalmas presztízsveszteség lenne a pártszövetségnek, és valószínűleg át kellene gondolniuk azt, hogy a 2027-es parlamenti választásokig részei akarnak-e lenni a Tusk-kormánynak – e három jelöltet egyébként 5–7 százalék közöttre mérik a kutatások.

Míg a Lewicát egy baloldali háziverseny köti le, ennél jóval nagyobb tétje van a választásoknak a legnagyobb kormánypártnak és a Donald Tusk miniszterelnök számára:

A PiS által a 2023-at megelőző nyolc évben kiépített illiberális rendszer lebontását a kormány ugyanis csak abban az esetben tudja valóban végrehajtani, amennyiben a Dudát váltó elnök nem akadályozza azt az elnöki vétóval – ehhez pedig Tusknak a párton belül vele egyébként rivalizáló Trzaskowski győzelme szükséges.

Nem most taszítják le a PiS-t a jobboldal éléről

Mint írtuk, a PiS elsőszámú célja, hogy továbbra is akadályozhassa a Tusk-kormány munkáját, aminek a legkönnyebb módja, ha továbbra is a párt jelöltje él az Elnöki Palotában, aki folyamatosan él az elnök alkotmány adta vétójogával.

A kiválasztása eleve érdekesre sikeredett: az elnökjelöltség előtt konzervatív történészként dolgozó Nawrockit hivatalosan még csak nem is a PiS indítja, hanem egy civilszervezet, és sokáig még a PiS magszavazóinak sem igazán tetszett a jelöltsége – azt a lengyel elemzők is csak találgatni tudják, Kaczynski választása miért épp az országosan ismeretlen Nawrockira esett.

Az egyik magyarázat az lehet, hogy Kaczynski nem akart egy olyan elnökjelöltet, aki később veszélyeztethetné pozícióját a párton belül – például Mateusz Morawiecki korábbi miniszterelnök –, helyette egy olyan személyt szeretett volna, aki megszólíthatja a 2023-as választásokon elveszített polgári, középosztálybeli szavazóit, valamint célja lehetett a PiS megfiatalítása is, hiszen Nawrocki mindössze csak 42 éves.

Nawrocki ezen három lehetséges elvárást teljesíti – főleg, miután a kampánya nyitányán azt ígérte, véget vet a lengyel és lengyel közötti szabadságharcnak –, és ugyan a kulturális és társadalmi kérdésekben a PiS álláspontját vallja magának az elnökjelölt, de például a PiS jóléti államát ellenzi, a szociális transzferek helyett adókedvezményeket ajánlana – elképzelhető, hogy a párt ezzel próbál nyitni a PiS helyett inkább a Konföderációt támogató fiatalok felé.

Nawrocki kampánya egyébként sok esetben átfedésben van azzal, amivel Trzaskowski is mond. Például mindketten felvetettek egy ukránokat bíráló álláspontot, ez ugyanakkor nem az ukrán államra, hanem az ukrán menekültekre vonatkozik: mindketten azzal kampányolnak, hogy csak akkor járna a segély és orvosi ellátás számukra, ha dolgoznak.

Míg Trzaskowski Tuskhoz hasonlóan Lengyelország EU-n belüli szorosabb együttműködésében látja a lengyel külpolitikai kapcsolatok jövőjét és szuverenitásának védernyőjét az Oroszország jelentette veszéllyel szemben, addig Nawrocki ezzel kapcsolatosan a PiS-es álláspontot képviselve inkább a NATO-n belüli együttműködést és az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat tartja fontosabbnak.

Emiatt akár sokat is számíthatna az erre fogékonyak számára, hogy Nawrockit Donald Trump amerikai elnök az Ovális Irodában fogadta, ugyanakkor pechére pont aznap derült ki az ingatlanbotránya, amikor Trumppal találkozott.

Ráadásul az ingatlanbotránya azért is kényes, mert Lengyelországban az egyik legégetőbb kérdés a lakhatási válság, miközben róla épp kiderült, hogy elég zavaros körülmények között szerezte meg a szóban forgó, addig eltitkolt gdanski házat egy lengyel nyugdíjastól – előbbi a fiatalok, utóbbi a PiS-magszavazóit adó idősebbek körében váltott ki visszatetszést.

De a hivatalosan függetlenként induló, ám PiS által támogatott jelölt a tapasztalat hiánya miatt a kampánya elején is vétett hibákat. Nem volt elég karizmatikus, ami miatt

Április elején Slawomir Mentzen a közvélemény-kutatások szerint hibahatáron belül megközelítette Nawrockit, azonban a PiS és Tuskék miatt a jóléti államot megszokó lengyelek számára visszatetsző a szociális transzferek nagyfokú eltörlését igénylő gazdaságpolitikai ígérete, valamint a tény, hogy a Konföderáció Mentzen melletti szárnyát az etnonacionalista Krzysztof Bosak vezeti.

Lesz-e meglepetés, vagy már lefutott verseny?

Ugyan Nawrocki kampánya a kezdeti hibák óta sokat javult, és a közvélemény-kutatásokban is közelít Trzaskowskihoz, azonban ezt a választást még mindig csak Trzaskowski tudja elveszíteni, nem pedig Nawrocki megnyerni.

Ráadásul a jelenleg még csak hipotetikus Trzaskowski és Nawrocki közötti verseny kapcsán is előbbi győzelmét vetítik előre a kutatások, hiába mérik az utóbbi időben már 40 százalék felettre Nawrockit egy ilyen versenyben. Ez azonban leginkább annak köszönhető, hogy immáron a PiS is beállt hivatalosan mögé, kampányrendezvényein pedig részt vett már Mateusz Morawiecki és Jaroslaw Kaczynski is, ami megszólította a PiS magszavazóit.

Emiatt Nawrockinak valami nagy meglepetéssel kéne előrukkolnia, hogy megakadályozza Trzaskowski elnökké választását – és leginkább abban bízhat, hogy a politikában sokszor történhetnek váratlan dolgok.

(Borítókép:  Emberek a lengyel elnökválasztás első fordulója előtt  Varsóban 2025. május 10-én. Fotó:  Wojtek RADWANSKI / AFP)