Három út, egy kihívás: svéd, norvég és dán válaszok az ukrán menekültkérdésre

Az Ukrajnából 2022-ben elindult menekülthullám új kihívás elé állította Európa menekültügyi rendszerét. Az Európai Unió történetében először aktiválta a 2001-es ideiglenes védelemről szóló irányelvet, amely gyors és kollektív védelmet nyújtott a menekültek számára. Bár Dánia és Norvégia formálisan nem része az EU közös menekültügyi rendszerének, mindkét állam olyan nemzeti szabályozást vezetett be, amely lényegében megfelel az uniós irányelv tartalmának. A politikai szolidaritás és az egységes jogi keretek azonban nem jelentettek automatikusan nagylelkű befogadáspolitikát – különösen nem hosszú távon.

Paradigmaváltás Svédországban

Svédország a 2015-ös migrációs válság idején Európa egyik legbefogadóbb országának számított, de az elmúlt években drasztikus irányváltás történt a bevándorláspolitikájában. Az ukrán menekültek esetében már a háború kezdetén szelektív és korlátozó megközelítést alkalmazott. Az Ukrajnából érkezők nem kapták meg automatikusan azokat az integrációs juttatásokat, amelyek más állampolgárságú menekülteknek járnak:

Integrációjuk nagyrészt helyi vagy civil kezdeményezésektől függött, nem pedig állami garanciáktól. Súlyos hátrányt jelentett számukra az is, hogy hosszú ideig nem kerülhettek be a lakossági nyilvántartásba, ami Svédországban alapfeltétele a jóléti szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek. Noha 2024 novemberében enyhítések léptek életbe – például egy év tartózkodás után az ukrán menekültek már bekerülhetnek a lakossági nyilvántartásba –, más területeken újabb megszorítások jelentek meg, például kizárták őket bizonyos pénzbeli támogatásokból, így a gyermekek után járó ellátásokból is.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az intézkedések nem kifejezetten az ukrán menekültek ellen irányulnak, hanem egy átfogóbb politikai irányváltás részei. A svéd közvélemény és politikai diskurzus az elmúlt évtized tömeges migrációs hullámait követően fokozatosan egy szigorúbb, ellenőrzöttebb menekültügyi modell felé mozdult el. Az ukrán menekültek „visszafogott” kezelése éppen ennek a fordulatnak az egyik jól látható megnyilvánulása.

Norvégia páfordulása

Norvégia a háború első hónapjaiban rugalmas és befogadó menekültpolitikát alakított ki az ukránokkal szemben. A kollektív ideiglenes védelem keretében az ukrán menekültek gyorsított eljárásban kaptak tartózkodási és munkavállalási engedélyt, széles körű hozzáféréssel a nyelvi oktatáshoz, lakhatási támogatáshoz, egészségügyi ellátáshoz és integrációs programokhoz.

A kormány 2023-ban 50 százalékkal megemelte a menedékkérők támogatását, valamint az önkormányzatokat anyagilag is ösztönözte a menekültek befogadására. A családegyesítés engedékeny szabályozása, valamint a rugalmas elszállásolási rendszer – amely lehetővé tette, hogy a menekültek civilszervezeteknél vagy magánszemélyeknél lakhassanak – egyértelműen tükrözte a kezdeti humanitárius hozzáállást. A kedvező feltételek hatására egyre több ukrán menekült választotta Norvégiát célországként: 2023 nyarára az érkezők száma meghaladta az 55 ezret, ami arányaiban jóval magasabb volt, mint a régió többi országában.

A növekvő migrációs nyomás azonban fokozatosan megváltoztatta a politikai légkört, és a norvég kormány irányváltásra kényszerült: különböző szigorításokat vezetett be annak érdekében, hogy az ország kevésbé tűnjön vonzónak az ukrán menekültek számára. Megszüntették a korábbi rugalmas szállásrendszert, a regisztrációt centralizálták, és véget vetettek a korábban engedélyezett hazalátogatásoknak.

Emellett azok az ukrán állampolgárok, akik más, biztonságosnak minősített országban – például Magyarországon vagy Lengyelországban – is rendelkeznek állampolgársággal, szintén elveszítették a védelmi jogosultságot. A norvég politikai fordulat jól mutatja, hogyan válthat át egy ország a szolidaritás logikájáról a közvetett elrettentés logikájára.

Egy kicsit barátibb Dánia

Dánia régóta Európa egyik legszigorúbb menekültpolitikájával rendelkezik. A 2016-ban bevezetett integrációs modell fókuszában a gyors munkába állás áll, alacsony szociális juttatások mellett. Az ukrajnai háború kezdetén azonban meglepő fordulat történt: a parlament elfogadott egy külön törvényt, amely kifejezetten az ukrán menekültek gyorsított és kedvezményes eljárásban történő befogadását célozta. A jogszabály lehetővé tette, hogy az ukrán menekültek ne befogadóközpontokban, hanem magánszemélyeknél helyezkedjenek el, akik ehhez anyagi támogatást is igényelhettek az illetékes önkormányzatnál. Az ukránok azonnal munkát vállalhattak, hozzáférést kaptak oktatáshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz és bizonyos szociális juttatásokhoz. Mindez első ránézésre befogadó politikára utal, ám a dán kormány nem változtatott alapvető menekültpolitikai elvein. Az alacsony szociális támogatás és a gyors munkavállalásra ösztönzés továbbra is érvényben maradt.

Jogvédő szervezetek szerint a külön törvény elfogadása valójában pragmatikus válasz volt arra, hogy az ukránok a szokásos, szigorú menekültügyi eljárásban valószínűleg nem kaptak volna védelmet. Dániában a menekültstátusz elismerése évek óta egyéni üldöztetés igazolásához kötött, még súlyos konfliktusövezetek esetében is. Így a dán modellben az ukrán menekültek befogadása inkább kivételes és átmeneti intézkedésként értelmezhető, amely nem változtatott a restriktív rendszer alapvető logikáján.

Szolidaritás, határok között

Napjainkban több mint négymillió ukrán él Európában ideiglenes védelem alatt. A kezdeti európai szolidaritás mára kissé megfakult: egyre több országban kerültek hatalomra bevándorlásellenes pártok, és a nyilvános diskurzus is eltolódott a szelektív védelem és az elrettentés irányába. A skandináv államok válaszai jól illeszkednek ebbe a trendbe. A közös kiindulópont – Ukrajna iránti politikai szolidaritás és gyors cselekvés – különböző utakon folytatódott: Svédország egy átfogó politikai irányváltás részévé tette az ukrán menekültek kezelését; Norvégia egy korai nyitást követően fokozatosan visszavonult; Dánia pedig a szokásos szigorú szabályrendszer mellett rugalmas technikai válaszokat alkalmazott.

A jövőre vonatkozóan több kérdés is nyitott. Vajon meddig tart a politikai akarat az ukrán menekültek támogatására? Milyen hosszú távú hatással lesznek ezek az eltérő befogadási és integrációs modellek a társadalmi kohézióra, a munkaerőpiacra és az európai menekültpolitikára? És talán a legfontosabb kérdés: hazatérnek-e az ukrán menekültek valaha?

A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.

(Borítókép:   Ukrajnából érkezett menekültek egy Norvégiába induló buszon 2022. március 17-én. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)