Negyvennégy év után találkoztak újra, alig ismerte meg saját lányát az édesanya

Miután 1975-ben eltűnt a lány, csaknem fél évszázadon át tartó keresés kezdődött, amely során az anya plakátokat ragasztott, tévéműsorokban szerepelt, és naponta járta az utcákat – míg végül 2019-ben egy DNS-alapú adatbázis segítségével megtalálta lányát, aki az Egyesült Államokban élt Laurie Bender néven, és már középkorú nőként dolgozott mint ápolónő. Az anya elmondása szerint alig ismerte fel, de miután beletúrt a hajába, fodrászként egyből tudta, hogy valóban ő a lánya.

A könnyekkel teli reptéri találkozás azonban nemcsak megható újratalálkozás volt, hanem a fájdalmas múlt feltépése is. Han asszony szerint lányát gyerekként elrabolták, árvaházba vitték, majd illegálisan, hamis dokumentumokkal örökbe adták egy amerikai családnak. A lánynak azt mondták, hogy az anyja már nem akarja őt, majd egy idegen nő magával vitte, vonatra ültette, és a végállomáson magára hagyta. Az akkor még csak hatéves kislányt a rendőrség találta meg, innen került az árvaházba, majd onnan az Egyesült Államokba mint „ismeretlen származású árva”.

A 44 év alatt tönkrementem testileg és lelkileg is, miközben őt kerestem. Ez idő alatt valaha is kért bocsánatot tőlem valaki? Senki. Egyszer sem

– mesélte a BBC-nek a 71 éves asszony, aki azt is elárulta, hogy korábban azt hitték a férjével, megtalálták a lányukat. 1990-ben az egyik televízióban megjelent felhívására jelentkezett egy nő, akit be is fogadtak a családjukba, de az idegen nő végül bevallotta, hogy nem ő a lányuk.

„Bűntudatom volt, mert nem talált haza gyerekként. Folyton azon gondolkodtam, mennyit kereshette az anyját. Amikor újra találkoztunk, rádöbbentem, mennyire vágyhatott rám, és ez összetörte a szívemet” – emlékezett vissza, hogy mit érzett a találkozásukkor. Első mondata a lányához az volt, hogy „nagyon sajnálom”. A BBC kereste a lányt is, de nem kívánt nyilatkozni, azonban egy korábbi interjúban a következőt mondta:

Mintha egy hazug életet éltem volna, és semmi sem lett volna igaz abból, amit hittem.

Han Tae Szon most a dél-koreai kormányt perli, mert szerinte az állam felelőssége, hogy nem akadályozta meg az illegális örökbeadást, és évtizedeken át tétlenül nézte, ahogy magánügynökségek pénzért „exportálnak” gyerekeket külföldre. A koreai nemzetközi örökbefogadási program az 1950-es években indult, és azóta több mint 170 ezer gyermeket adtak örökbe, főként Nyugatra. Egy nemrég zárult hivatalos vizsgálat feltárta: az állam nem megfelelő ellenőrzése lehetővé tette, hogy gyermekeket tömegesen, gyakran hamis papírokkal küldjenek külföldre – sokszor úgy, hogy a szüleik tudtán kívül vagy beleegyezésük nélkül vitték el őket.

Hiába találtak egymásra, nem múlt el nyomtalanul a 44 év

A vizsgálatok szerint a magánügynökségek gyakran hamisították meg az örökbefogadási dokumentumokat, például szándékosan tüntették fel a gyermekeket elhagyottként, hogy gyorsabban örökbe adhatók legyenek. Egyes esetekben, ha egy gyermeket nem tudtak örökbe adni – mert meghalt, vagy a szülő visszakövetelte –, egyszerűen „kicserélték” egy másikra, aki megkapta az eredeti gyerek személyazonosságát. Ez lehetővé tette az ügynökségek számára, hogy elkerüljék az örökbefogadási díjak visszatérítését, és felgyorsítsák az örökbefogadási folyamatot. Mindez súlyos traumákat okozott a családoknak és a gyerekeknek, akik évtizedekkel később sem tudják visszakövetni valódi gyökereiket.

Bár Han asszonynak végül sikerült megtalálnia a lányát, kapcsolatuk megrekedt a nyelvi és kulturális különbségek miatt. „Tudom, hol van, de ha nem tudunk beszélgetni, mit ér az egész?” – mesélte megtörten. Kyung Ha elfelejtette a koreai nyelvet, míg az édesanya csak alapfokú angolt tanul. Han Tae Szon mindennap két órát tölt azzal, hogy angol mondatokat gyakorol egy füzetbe írva, de úgy érzi, ez nem elég. „Az életem tönkrement. Semmilyen pénz nem hozza vissza, amit elveszítettem” – árulta el az édesanya.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!