Egy korábbi vezető politikus is a lezuhant indiai gépen utazhatott

2025.06.12. 14:04
Vijay Rupani, Gudzsarát volt miniszterelnöke is az Air India repülőgépének utasai között lehetett, amely csütörtökön az Ahmedabad repülőtér közelében zuhant le.

Meg nem erősített jelentések szerint a Gudzsarát tartomány volt miniszterelnöke, Vijay Rupani is a csütörtökön Indiában lezuhant repülőgép utasai között volt – írja a Hindustan Times.

Vijay Rupani 2016. augusztus 7-én letette az esküt Gudzsarát főminisztereként. A 2017-es választásokon legyőzte ellenfelét. 2017. december 22-én pedig megválasztották a törvényhozási párt vezetőjévé, és Nitin Patellel mint miniszterelnök-helyettessel együtt kapta meg Gudzsarát főminiszteri tisztségét. 2021. szeptember 11-én lemondott a főminiszteri posztról, utódja Bhupendra Patel lett.

Vijay Rupani fedélzeten tartózkodását egyelőre nem erősítették meg, azonban X-en több olyan bejegyzést is közzétettek, mely szerint az utaslistán ott szerepelt a neve.

Lezuhant egy Indiából Londonba tartó repülőgép, 242 utas volt a fedélzeten

Röviddel a felszállása után lezuhant az Air India Ahmedabad repülőtérről induló, Londonba tartó járata. A Boeing 787-8 Dreamliner vészjelzést adott le, mielőtt megszakadt a kapcsolat vele.

Az indiai légi közlekedési hatóság közleménye szerint a repülőgépen 242 ember utazott, köztük 2 pilóta és 10 légiutas-kísérő, akik közül 53 brit, 169 indiai, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt. A kapitány 8200 órányi repülési tapasztalattal rendelkezett, míg a másodpilóta 1100 órányival. 

Az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata, nagykövetségünk továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal, és szükség esetén konzuljaink készek minden lehetséges segítséget megadni a térségben tartózkodó magyaroknak – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-vel.