Sorra érkeznek a reakciók a világ vezetőitől az Irán elleni izraeli támadásra

További Külföld cikkek
-
Zelenszkij a pápánál járt és kiderült, hogy Ukrajna újjáépítése brutálisan drága lesz
- Nyomozás indult egy rendőr ellen, mert lelőtte a fesztiválozókra támadó óriásharcsát
- Elon Musk olyasmire készül az amerikai politikában, amire eddig senki sem volt képes
- Dobrev Klára: Ez egy öngyilkos politika, amit Manfred Weber művel
- Beperelték az Egyesült Államokat a Covid-oltások miatt, több millió ember került veszélybe
Péntek hajnalban Izrael támadást indított Irán ellen, célba véve a perzsa állam nukleáris létesítményeit és katonai infrastruktúráját. A légicsapást követően helyi idő szerint kora délután a világ vezető politikusai is megszólaltak.
Eközben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökről tett közzé egy képet az izraeli média, aki két vadászgép kíséretében repülőgépével elhagyta az országot, és feltételezések szerint Athénban landolt − írta az IRNA iráni hírügynökség. Irán pedig már ki is nevezte a hajnali támadásban meghalt Hosszein Szalami utódát a Forradalmi Gárda élén. Az új parancsnok iráni források szerint Mohammed Pakpur lett.
Donald Trump újabb bejegyzést írt közösségi oldalán, amelyben közölte, hogy Irán második esélyt kaphat, miután állítása szerint két hónappal ezelőtt hatvan napot adott Teheránnak megállapodás kötésére. Az amerikai elnök úgy véli, Iránnak alkut kellett volna kötnie.
Az Egyesült Királyság kormánya frissítést adott ki az izraeli utazásokra vonatkozó útmutatásokkal kapcsolatban, figyelmeztetve a potenciális kockázatokra. „A helyzet gyorsan elmérgesedhet, és jelentős kockázatokat jelenthet, beleértve rakéták kilövését is” − olvasható a brit kormány honlapján.
Recep Tayyip Erdogan török elnök elítélte az Irán elleni izraeli csapásokat, „egyértelmű provokációnak” nevezve azokat, és arra figyelmeztetett, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya megpróbálja katasztrófába sodorni a régiót.
„Meg kell akadályozni Netanjahu és hálózatának támadásait, amelyek az egész régiónkat és a világot felgyújtják” − írta Erdogan az X-en közzétett bejegyzésében, hozzátéve, hogy Ankara szorosan figyelemmel kíséri a térségben zajló fejleményeket.
A francia elnök azt mondta, hogy Franciaország ismételten elítéli az iráni nukleáris programot, és meggyőződését fejezte ki, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, amennyiben Teherán megtorló csapásokat hajt végre. Emmanuel Macron az X-en azt írta, hogy egyeztetett a világ több vezetőjével, köztük Mohammed bin Szalmánnal, Szaúd-Arábia koronahercegével és Donald Trump amerikai elnökkel.
Abu Obeida, a Hamász katonai szárnyának szóvivője szolidaritását fejezte ki az iráni iszlám köztársasággal „a cionista agresszióval szemben”. Hozzátette, hogy a pénteki akció alááshatja a térség törékeny kapcsolatait.
Mély aggodalmát fejezte ki a közel-keleti feszültség veszélyes eszkalációja miatt pénteken az orosz külügyminisztérium, elítélve egyúttal az Irán elleni izraeli támadást, és önmérsékletre szólítva fel a feleket.
„Határozottan elítéljük az Izrael Állam által, az Egyesült Nemzetek Alapokmányát és a nemzetközi jog normáit megsértve, június 13-án éjjel elkövetett erőszakos cselekményeket” − áll a minisztérium honlapján közzétett szövegben.
Izrael megtámadta Iránt
Amint arról korábban beszámoltunk, Izrael nagyszabású légicsapást mért Iránra péntek hajnalban, célba véve a perzsa állam nukleáris létesítményeit és katonai infrastruktúráját. Az első, Teherán fölött felhangzó robbanások után percekkel rendkívüli állapotot hirdettek Iránban és Izraelben is, miközben a térség újabb háború küszöbén áll. Irán megerősítette: több vezető tisztségviselő, köztük a Forradalmi Gárda parancsnoka és az iráni vezérkar főnöke is meghalt.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok előre tudott az izraeli hadműveletről, de katonai szerepet nem vállalt benne. Az amerikai elnök hangsúlyozta: céljuk továbbra is a tárgyalások újraindítása Iránnal, miközben megerősítette, hogy a támadásokban több iráni vezető is meghalt.
Időközben megindult a válaszcsapás is, Irán mintegy 100 pilóta nélküli repülőgépet indított Izrael területe felé, amit az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Effie Defrin dandártábornok jelentett be péntek reggel. Az izraeli hadsereg jelenleg minden erejével azon dolgozik, hogy elfogja és megsemmisítse ezeket a drónokat, mielőtt azok elérnék céljaikat izraeli területen.
Lapunk egy Teheránban élő magyar üzletasszonyt, Ujvári Barbarát kérdezte a támadás hatásairól. Megkeresésünkre kijelentette, hogy a mostani volt az első olyan hadművelet Tel-Avivtól, amely polgári épületeket is sújtott. A robbanások nagyon hangosak voltak, tulajdonképpen az iráni főváros teljes lakossága felébredt. Az offenzívának több civil áldozata lehet, ennek ellenére nincs pánikhangulat a városban. A belföldi és a külföldi repülőjáratokat egyaránt törölték.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az Indexnek elmondta: az Egyesült Államoknak nagyon nem jött jól Izrael lépése, még akkor sem, ha nem nevezhető váratlannak. A biztonságpolitikai szakértő szerint a régióban a korábbiaknál is feszültebb lesz a helyzet, és hetekig eltarthat az Izrael és Irán közötti fegyveres akció.
(Borítókép: Egy megrongálódott épület Teheránban egy izraeli támadást követően 2025. június 13-án. Fotó: Anadolu / Getty Images)