Újra teljes a BTS, az utolsó tag is leszerelt
Utolsóként Suga fejezte be katonai szolgálatát a BTS-ből, így ezzel a zenekar mind a hét tagja visszatért a hadseregből. Kiadójuk megerősítette, hogy Suga szerdán teljesítette sorkatonai szolgálatát, de hivatalosan csak szombaton szerelt le − írta a CNN.
A BTS ügynöksége, a Big Hit Entertainment korábban azt nyilatkozta, hogy a rapper visszatérése alkalmából nem terveznek semmilyen eseményt, ugyanis félnek, hogy túl sok rajongó jelenne meg rajta. Számukra ez egy nagyon várt dátum volt, hiszen így a zenekar 2025-ben újra összeáll.

Korábban beszámoltunk róla, hogy múlt héten a BTS két tagja, RM és V fejezte be katonai szolgálatát, őket Jimin és Jungkook követte. Ők négyen még 2023 decemberében vonultak be a dél-koreai hadseregbe. A csapat legidősebb tagja, Jin egy évvel korábban teljesítette katonai szolgálatot, J-Hope pedig 2024 októberében fejezte be.
Dél-Korea minden 18 és 28 év közötti munkaképes férfitól megköveteli, hogy körülbelül két évig a hadseregben szolgáljon, hogy az ország készen álljon az északiak elleni harcra. A zenekar korábban már nyert egy halasztást – amikor 2020-ban a koreai parlament elfogadott egy törvényt, amely lehetővé tette számukra, hogy 30 éves korukig halasszák a kötelességüket.