Szombaton is lángolt a Közel-Kelet, eszkalálódik Irán és Izrael konfliktusa

GettyImages-2220435797
2025.06.21. 22:06
Szombaton újabb összecsapások történtek Irán és Izrael között, miután Teherán elzárkózott a nukleáris tárgyalásoktól. Izrael légicsapásokkal támadta Iszfahán urándúsító központjait, míg Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki izraeli célpontokra. A feszültség tovább nő, miközben az Egyesült Államok katonai eszközöket telepít, és Donald Trump mérlegeli a közvetlen beavatkozást. A harcok eddig több iráni vezető halálát okozták, és több száz civil áldozatról érkeztek hírek, miközben az ENSZ újabb menekültválságra figyelmeztet.

Szombaton hajnalban ismét támadta egymást Irán és Izrael, egy nappal az után, hogy Teherán közölte, nem hajlandó tárgyalni nukleáris programjáról. A zsidó államban helyi idő szerint hajnali fél három után szólaltak meg a szirénák iráni rakétatámadás miatt, amik Izrael középső és déli részét érték. Az izraeli nemzeti mentőszolgálat közlése szerint Irán öt ballisztikus rakétát lőtt ki, áldozatokról nem érkezett jelentés.

Ezzel párhuzamosan a zsidó állam iráni rakétabázisok ellen intézett légicsapásokat, robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán városában, amely otthont ad Irán legnagyobb nukleáris kutatási komplexumának, amelyet korábban már értek izraeli csapások. Az izraeli hadsereg közlése szerint az Iszfahánt célzó éjszakai légicsapások célpontjai az urándúsító centrifugák gyártására szolgáló létesítmények voltak.

Szombat délután robbanásokat jelentettek Irán délnyugati részéről is. A detonációk az iraki határhoz közeli Ahváz városában történtek, Huzesztán tartományban, amelyet az ország legfontosabb olajtermelő régiójaként tartanak számon. Robbanásokról érkeztek hírek Mahshahr kikötővárosából is. Irán egészségügyi tárcája szerint legalább 430 ember halt meg és 3500 megsebesült a június 13. óta.

Gideon Szaár izraeli külügyminiszter szerint június 13. óta „már legalább két-három évvel” késleltette annak lehetőségét, hogy Irán atombombával rendelkezzen. Izrael hadserege közölte, hogy megölte az Iszlám Forradalmi Gárda drónegységének második parancsnokát, megerősítették, hogy az éjszaka megölték Szaid Izadit, a gárda palesztin részlegének vezetőjét, és közölték, megöltek egy másik iráni parancsnokot is. Izrael hadserege közben cáfolta azokat az amerikai sajtóértesüléseket, amelyek szerint kifogyóban lennének légvédelmi rakétákból az Iránnal zajló konfliktus miatt.

Irán következetesen tagadja az atomfegyver-fejlesztési vádat, és hangsúlyozza, hogy nukleáris programja teljes mértékben békés célokat szolgál. Szombaton Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy országa „teljesen kész a tárgyalásos megoldásra” nukleáris programjával kapcsolatban, azonban „nem folytathat tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, miközben népünket bombázzák”.

Készenlétben az Egyesült Államok

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz. Az Egyesült Államok államfője New Jersey-be érkezése után a reptéren nyilatkozott, ahol szóvá tette, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója téved az Irán által megtestesített fenyegetés ügyében és abban, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít. Az elnök azt is bejelentette, hogy hamarosan dönt arról, csatlakozzon-e az Egyesült Államok Izrael Irán elleni támadásaihoz.

Az USA haditengerészete pénteken már öt rombolóhajót állomásoztatott a Földközi-tenger keleti medencéjében, amelyek mindegyike irányított rakétákkal is rendelkezik, a Vörös-tengeren szintén két amerikai hadihajó állomásozik. Amerikai katonai repülőgépek áthaladását figyelték meg az Egyesült Királyságon keresztül, az Egyesült Államok négy B–2 lopakodó bombázót szállít a Whiteman légibázisról a Csendes-óceán nyugati partján található guami bázisra. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok beavatkozása az Izraellel folytatott konfliktusba minden érintett fél számára „nagyon veszélyes” lenne.

A konfliktustól hangos a világ

Nagy-Britannia és más európai országok arra hívták fel az Egyesült Államok figyelmét, hogy egy esetleges Irán elleni amerikai támadásra válaszul alvó terroristasejtek támadásokat hajthatnak végre Európa-szerte. Közben Emmanuel Macron francia elnök ultimátumot intézett IránhozVlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország többször közölte Izraellel, hogy Irán nem szándékozik nukleáris fegyvert készíteni.

India bejelentette, hogy kimenekíti az összes állampolgárát Iránból, míg Pakisztán közölte, hogy Donald Trump amerikai elnököt Nobel-békedíjra jelölik. Recep Tayyip Erdogan török elnök arról beszélt, hogy a Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő által vezetett kormány a „legnagyobb akadálya” a közel-keleti békének. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) figyelmeztetett, hogy az Irán és Izrael közötti harcok máris népvándorlásokat indítottak el mind a két országban.

(Borítókép: Wisam Hashlamoun / Anadolu / Getty Images)