Az agyevő amőba nemzetségébe tartozó kórokozókat találtak a párkányi termálfürdő vizében
További Külföld cikkek
-
A magyar kormánynak is fontos témában jöhet francia-brit megállapodás
- Letartóztatták a volt dél-koreai elnököt, nehogy bizonyítékokat semmisítsen meg
- Zelenszkij a pápánál járt és kiderült, hogy Ukrajna újjáépítése brutálisan drága lesz
- Nyomozás indult egy rendőr ellen, mert lelőtte a fesztiválozókra támadó óriásharcsát
- Elon Musk olyasmire készül az amerikai politikában, amire eddig senki sem volt képes
Az Országos Közegészségügyi Hivatal Hidrobiológiai Nemzeti Referenciaközpontja 105 mintát elemzett hétfőig, amelyeket még június közepén vettek a párkányi Vadas fürdőben – írja az Új Szó.
Mint kiderült, tíz mintában is megerősítették a Naegleria nemzetségbe tartozó amőbák jelenlétét. A Naegleria fowleri is – a kisfiú halálát okozó agyevő amőba – ebbe a nemzetségbe tartozik.
Egyelőre azonban nem tudja megmondani a hivatal, hogy a halálos betegséget okozó kórokozó is kimutatható-e a mintákból.
A lap beszámolója szerint még folyamatban van a pontos fajmeghatározás. Viszont más fertőzést okozó amőbák is voltak a vízben: nyolcban Acanthamoeba (akantaméba) nemzetségbe tartozó amőbák jelenlétét is kimutatták. A mintákat a fürdő területén lévő tó felszíni vizéből és a medencevízből vették.
Más fertőzést okozó amőbák is voltak a vízben
Az akantamébák szemfertőzéseket okozhatnak, a szaruhártya fertőzésének veszélye miatt különösen veszélyeztetettek a kontaktlencsét viselők, de fürdés közben különben sem ajánlott a kontaktlencse viselése, mivel fennáll a látáskárosodás, sőt a látásvesztés kockázata is. Az akantamébák emellett fül-, bőr- és lágyrészfertőzéseket is okozhatnak, amelyek szövetkárosodáshoz is vezethetnek. Különösen veszélyesek a legyengült immunrendszerű emberekre.
A fürdő egyelőre hivatalos eredményekre vár, egy rövid nyilatkozatban reagált: „A Naegleria fowleri jelenléte egyelőre nem igazolt, a hivatalos eredményekre várunk.” Tájékoztattak, hogy jelenleg is folyik a termálfürdő teljes medencekomplexumának fertőtlenítése.
A párkányi Vadas strandfürdőben június 14-én, szombaton vett vízminták közül tízből nyolcban előzetesen többféle amőbát is kimutattak, de a halálos agyevő amőba (Naegleria fowleri) jelenlétét egyelőre nem igazolták.
Agyevő amőba fertőzött meg egy kisfiút
Mint írtuk, agyevő amőba fertőzött meg egy gyermeket, a gyanú szerint Párkányban. A 11 éves fiút, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon, szombaton válságos állapotban vitték a pozsonyi kórházba, majd kedden meghalt a fertőzésben, amely nem steril vízzel, esetleg belégzéssel kerül az emberi szervezetbe, és gennyes agyhártyagyulladáshoz hasonló tüneteket okoz.
A laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása, illetve a kimutatott amőbák azonosítása érdekében, valamint a később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van. Martina Dikanová, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa közölte, hogy időigényes, legalább öt-hét napig tartó eljárásról van szó, amely elengedhetetlen egy ennyire érzékeny elemzésnél.
Szlovákia országos tiszti főorvosa megerősítette, hogy az ilyen típusú laboratóriumi vizsgálat időigényes, ugyanis egy szigorúan meghatározott eljárást kell követni, amelyet nem lehet felgyorsítani. A laboratóriumi eredmények kiértékeléséig az érsekújvári RÚVZ elrendelte a Vadas strandfürdő összes kültéri medencéjének lezárását.