Beindult az abortuszháború az Egyesült Államokban

Két amerikai államban még a megerőszakolt, vérfertőzés áldozatául esett nők sem kérhetnének művi terhességmegszakítást a jövőben. Kezd beérni Bush konzervatív forradalma, beindult az abortuszháború.

Csak az anya életének megmentése érdekében lehetne abortuszt végezni Mississippi államban, jelentette az AP. A helyi törvényhozás egészségügyi bizottsága már el is fogadta azt az új javaslatot, ami még a vérfertőzés és az erőszak esetén sem engedélyezné az abortuszt, azaz gyakorlatilag teljesen illegálissá tenné a művi terhességmegszakítás.

Mississippi republikánus kormányzója az AP-nek adott nyilatkozata szerint aláírná a törvényt. "Jobban örülnék neki, ha nem csak az anya veszélyeztetettsége, hanem az erőszak és a vérfertőzés is mentesítene a tilalom alól, de így is aláírnám a törvényt" - mondta.

A tervezetet nem csak a republikánusok, de a demokraták is támogatják. Bár a Demokrata Párt alapvetően baloldali és liberális értékeket képvisel, a mélyen vallásos amerikai dél hagyományos pártjaként a déli államokban a republikánusokéval vetekedő konzervatív nézeteket vall.

A múlt héten a szintén konzervatív Dél-Dakota törvényhozása is hasonló törvényt szavazott meg. A két állam döntése az abortuszcsata újbóli fellángolását jelzi.

Az elemzők az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság új főbírájának kinevezésekor az abortuszharc újraindulását jósolták. Az LB 1973-ban legalizálta az abortuszt, a döntés azóta is szálka az amerikai konzervatívok szemében. John Roberts, az új főbíró kongresszusi meghallgatásán tagadta, hogy az 1973-as ítélet felülbírálásán dolgozna, bár korábban ügyvédként több, az akkori ítéletet támadó beadványt is jegyzett.

Az újjászületett keresztény Bush természetesen harcosan abortuszellenes, újraválasztási programjának pedig egyik kulcskérdése volt a konzervatív értékek terjesztése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája