Ahmadinezsád: A bomba ideje lejárt

Az iráni elnök vasárnap az Egyesült Államokba érkezett, ahol részt vesz az ENSZ közgyűlésén, és beszédet mond a Columbia Egyetemen. A CBC-nek adott nyilatkozatában ismét cáfolta, hogy Irán atomfegyvert akar birtokolni, hiszen az amerikaiak iraki problémáját sem oldotta meg, érvelt Mahmúd Ahmadinezsád.

Megérkezett New Yorkba vasárnap az iráni elnök, aki elutazása előtt a CBC amerikai televíziónak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy országának atomfegyvere lenne és az Egyesült Államokkal való háború irányába haladna.

Az atombomba nem jó semmire

Mahmúd Ahmadinezsád a CBS 60 perc című műsorában kijelentette, hogy a nemzetközi kapcsolatokban jelenleg semmire nem jó az atombomba, hiszen ha hasznos lett volna, nem bukott volna meg a Szovjetunió, vagy megoldotta volna az amerikaiak iraki problémáját. "A bomba ideje lejárt" – mondta. Hozzátette, hogy Iránnak nem célja nukleáris fegyvert birtokolni, nincs szüksége atombombára.

A még csütörtökön rögzített interjúban Ahmadinezsád kijelentette, hogy az iráni atomprogram nagyon átlátható. Közölte, hogy nincs mit rejtegetniük, a program a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete alatt folyik. Hozzáfűzte, hogy az urándúsítási program kizárólag az atomenergia békés célú felhasználását célozza.

Az iráni elnök szerint hibás az a gondolat, hogy az iráni nukleáris ambíciók miatt az Egyesült Államok és Irán a háború felé halad. "Ki mondja ezt? Miért kellene háborúznunk? Nem készülődik háború" - fogalmazott Ahmadinezsád. Az iráni elnök a tervek szerint hétfőn beszédet mond a Columbia egyetemen, kedden pedig felszólal az ENSZ-közgyűlésben, ahol vázolja Irán megoldási javaslatait a világ problémáira.

Vita a Columbián

A New York-i Columbia Egyetem előtt vasárnap csaknem negyvenen - választott tisztségviselők és civil szervezetek vezetői - tiltakoztak Ahmadinezsád tervezett látogatása előtt. Dov Hikind, New York állam parlamentjének képviselője szerint le kellene tartóztatni az iráni elnököt, aki a tüntetők szerint atomfegyverre akar szert tenni, tagadja a holokausztot, és vaskézzel irányítja országát.

A Columbia a szólásszabadságra hivatkozva védelmébe vette az iráni elnök meghívását, és közölte, hogy Ahmadinezsád hajlandó kérdésekre válaszolni, megvitatni nézeteit a holokausztról, az iráni atomprogramról és más témákról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32