'Elnök úr, nálad van a fegyvered?'

2002.09.16. 16:48
Iraknak nincs atomfegyvere, komoly veszélyt jelentenek azonban vegyi fegyverei - véli a Független Iraki Kormány ellenzéki szervezet elnöke. Husszein elnök megkeseredett, magába zárkózó ember, ezért akár saját országa területén is bevetné fegyvereit. Amerika nagyon megjárhatja a közel-keleti ország elleni szárazföldi inváziót - derült ki az iraki független kormány elnökével, al-Dulaimi sejkkel folytatott mátyásföldi beszélgetésből.
"Nézze, Irak egy más világ" - kezdte magyarázni a közel-keleti helyzetet Szemir Szabih Kelil al-Dulaimi sejk, az Iraki Független Kormány elnöke Mátyásföld egy, már karácsonyi fényekkel feldíszített villájának kertjében. A magyarul tökéletesen beszélő "államfő" Husszein tanácsadó ezredese volt egészen a rezsimmel történt szakításáig. Ekkor el kellett hagynia hazáját, távollétében halálra ítélték. Tavaly augusztusban foglalta el az ideiglenes kormány elnöki posztját.

Iraknak nincs atomfegyvere

"Nem vagyok büszke erre a képre. Sajnos idáig jutottunk" - al-Dulaimi sejk (középen)
Al-Dulami szerint hazugság, hogy Iraknak lenne atomfegyvere. Azt a sejk is elismerte, hogy az országban folytatnak ilyen irányú kutatásokat, ehhez azonban nem áll Irak rendelkezésére a megfelelő technika. "A vegyi fegyverek komolyabb problémát jelentenek" - tette hozzá. Véleménye szerint az elszigetelődött és beteg Husszeint nem érdekelné népének sorsa, ezért akár az antraxot is bevetne saját országa ellen.

A sejk összességében is elégedetlen az amerikaiak Irakkal szembeni politikájával. "Nekünk nem kell a pénzük, ezért nem kellünk nekik" - mondta. Pedig az amerikaiaknak tudnia kellene, mit akarnak Husszein bukása után. Az országot öt törzs, "öt nagy család" irányítja, a diktátor bukása után biztosan polgárháború törne ki.

Az egyetlen megoldást az jelenthetné, ha ő vehetné át a hatalmat, mivel családja elég erős a rend fenntartásához. Mint kiderült, a független kormány azért élvez viszonylagos védettséget, mert al-Dulaimi édesapja a Köztársasági Gárdánál szolgál.

Súlyos vereségre számíthatnak az amerikaiak

Al-Dulaimi életrajza
Az iraki független kormány elnöke 1963-ban született, szunnita mohamedán vallású. Általános iskolai tanulmányai nagy részét Magyarországon végezte, majd a gödöllői Török Ignácz gimnázimuban tanult tovább. Éretségi vizsgáit már Irakban tette le, majd a bagdadi jogi egyetemen szerzet diplomát. Tanulmányai végeztével az iraki Köztársásági Gárdánál szolgált ezredesi rendfokozatban. Miután szembefordult Husszeinnel, Irak elhagyására kényszerült. 1994-ben megfosztották tiszti rangjától, egyetemi végzettségétől, és távollétében halálra ítélték. Azóta a háromgyermekes családapa Európában szervezi az ellenállást Husszeinnel szemben.
Így a legmegbízhatóbb forrásból tudja, hogy nincs esélye egy Husszein elleni merényletnek. "A gárda tisztjei megvédenék" - vetette el az amerikai elnök ilyen irányú terveit. Óvná az amerikaiakat egy szárazföldi akciótól is, mivel azok, sajtótitkára, Eduardo Rózsa Flores szavai szerint "vietnami szintű veszteségeket okoznának". "Ez nem Afganisztán, ahol ötszáz szakállas papnövendéket kell legyőzni" - mondta a horvátországi hadszintereket is megjárt Rózsa. Az amerikaiaknak különben "fogalmuk sincsen", mi vár rájuk Irakban. "Nem rendelkeznek információkkal az országról" - teszi hozzá a sejk.

Irak független kormánya jelen pillanatban nehézségekkel küzd, a nyugati világ nem ismeri fel a benne rejlő lehetőséget. A nyugat hosszú ideje támogatja Ahmed Salabit, az Iraki Nemzeti Kongresszus elnökét, aki al-Dulaimi szerint "17,5 millió dollárral nem tud elszámolni". Nem meglepő, hogy az iraki ellenzék tagjait "rolexórás selyemfiúknak" nevezte az amerikai vezérkar egyik tábornoka. "A múltkor is, a New York Times lehozott egy fotót négy huszonéves srácról, mindegyikükön legalább egy kiló arany volt. Nem csoda, hogy ezt gondolják" - mondta az elnök.

Eduardo Rózsa Flores
A Bolíviában magyar apától született Rózsa Flores saját bevallása szerint már 12 éves korában forradalmárkodott Allende chillei hatalomra kerülésekor. Pinochet hatalomátvétele után érkezik Magyarországra, ahol később az ELTE BTK utolsó KISZ-titkára lesz. A horvátországi háború kitörésekor egy spanyol nyelvű lap tudósítójaként érkezik Zágrábba. Nem bírja azonban tétlenül nézni az eseményeket, a horvátok oldalán fegyvert fog, és megalapítja az I. Nemzetközi Brigádot. Kommunista gyökerei ellenére a hazai politikai életben a nemzeti oldallal szimpatizál, bár az augusztus 30-i szabadságtéri tüntetésen csalódik bennük. Most "nemzeti anarchistának" készül, hiszen "ilyen még úgyse volt".
Követségfoglalók

Ezek után várható volt, hogy az elégedetlenség erőszakba csap át. "Mi foglaltuk el Irak berlini nagykövetségét. Nem ezt terveztük" - magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy Európa szerte ötvenezer iraki emigráns él, akik között lassan ő számít a legmérsékeltebbnek. Pedig szervezetének csak támogatásra lenne szüksége, ütőképességét már két forradalommal is bizonyította. "Az egyik alkalommal kettészakadt az ország, de nem kaptunk támogatást" - elemezte a bukás okait az elnök.

Jönnek a palesztinok

Mindezek nem törték meg az ellenzéki vezetőt, a jövő héten bemutatja kormánya névsorát, sőt az iraki vegyifegyver-programmal kapcsolatban is részletes tájékoztatást tervez. "Elnök úr, nálad van a fegyvered?" - szakította meg ekkor a beszélgetést al-Dulaimi egyik tanácsadója. Mint kiderült, a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviselői érkeztek a mátyásföldi villába, hogy tárgyaljanak a független iraki kormány elnökével.

Az elnök nyilatkozata
Én, Szemir Szabih Kelil al-Dulaimi a mai nappal megtagadom Szaddam Husszeint és kutyáit, az ORSZÁGOMAT és NÉPEMET megnyomorítóit.
Fogadom Istenemnek és Országom népének, hogy népem felemelkedését, boldogulását, boldogságát hagyományainkhoz hűen szolgálom!

Ezennel bejelentem Hazám Népének és a Külvilágnak, hogy a vezetésemmel megalakult Irak Független Kormánya, melynek rövid távú céljai:

1. - A megbukott rezsim, hagyományainkkal és a józan ésszel ellenkező törvényeinek eltörláse!
- Az Iraki Alkotmány és jogrend visszaállítása és betartása!
2. - A jogtalanul elítéltek és bebörtönzöttek szabadon bocsátása!
- A meghurcoltak rehabilitációja!
- Az elnyomot nép elkobzott javainak megtérítése!
3. - Az orvosi közellátás azonnali megteremtése!
4. - Az új iraki gazdaság és munkahelyek azonnali megteremtése!
5. - A nemzetközi egyezményekkel és normákkal ellentétes fegyverek, fegyverzetek leszerelése, nemzetközi kontrolnál történő megsemmisítése!
6. - A szomszédos államokkal meglévő vitás kérdések azonnali békés rendezése!
7. - Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi szervezetek és a világ száms országával kialakult tarthatatlan helyzetek, jogsárelmek gyors békés rendezése.

Ezt a nyilatkozatot SZEMIR SZABIH KHELIL AL-DULAIMI mint Irak Független Kormányának Elnöke kabinetem felhatalmazásával tettem.

Harcunkat Hazánkért Segítse Népünk, Istenünk! Allah o Akbar! Allah o Akbar! Allah o Akbar

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

3 órája

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

7 órája

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

5 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

12 órája

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33